A magyar történelem kutatás nem tekint vissza nagy múltra, mindössze kétszáz esztendőre. A 18. század végén jelennek meg az első – jezsuita és latin nyelvű – munkák a magyarok történelméről, melyet szerencsére felvált néhány magyar munka is (Csétsényi S. Ignác vagy épp Dugonics Andrástól). A 19. század elején legnagyobb hatású, de tárgyában szabadgondolkodású könyvtáros kutatója Horvát István volt, a magyar nagykönyvtár (Múzeumi könyvtár) első igazgatója. A magyar történelem búvárlat igénye, szelleme a 19. században robbant be alaposabban a közéletbe és több tucat kiváló tudós született, elsősorban a dualizmus korában. Csakhogy ezen kutatók egy teljesen szűz, új tudományosság alapjait kezdték lerakni és az őstörténet ennek csupán egy szelete volt. Éppen ezért a magyarság őstörténetére vonatkozóan a krónikás hagyományból építkezett mindenki, kivéve azt az újabb generációt, amely a külföldi források ismereteit kezdte nemzeti nyelvünkre átültetni. Látnunk kell, hogy egy őstörténeti válogatás kötet összeállításánál rendkívül szűkös keretből dolgozhatunk. Becsüljük meg, amink van és amink maradt.