Valami mégis van benne: hívó és marasztaló, ami nemcsak a lokálpatrióta szíveket képes megdobogtatni. Lehet a környező dombok szelíd íve, mely oly régóta óvja a viharos széltől, ami évszázados fenyveseket képes letarolni a Hargitán; lehet a lombhullató erdők hűs árnyéka, vagy a Küküllő lágy lankái… Lehet sok igazság abban is, amit Mervyn Jones mond, hogy „a világ nem házakból, nem is palotákból, dokkokból, gyárakból, könyvekből és képekből áll. A világ férfiakból és nőkből áll, ahogyan a utcák vagy egy város is, férfiakból és nőkből. Minden élet hozzátesz valamit a világhoz.” De van valami urbanisztikai egyéniségében is: valami, ami egyértelművé teszi, hogy málladozhat imitt-amott a vakolat, nyújthatja olykor rongyos koldus a kezét, mégiscsak belül vagyunk Európa határain. Valami, amit nem lehet megmagyarázni, legalábbis nem definíció-szerűen. Szerény írásunk kísérlet arra, hogy közelebb kerüljünk a magyarázathoz.