Mályusz Elemért a hazai történésztársadalom még mindig elsősorban csak a magyar középkorkutatás legjelentősebb alkotói között tartja számon, pedig a későbbi századok tanulmányozása kapcsán is máig maradandót tudott alkotni a barokk, a felvilágosodás vagy a reformkor általa érdekesnek és művelésre érdemesnek tartott témaköreiben. Szintén ő volt az, aki úgy gondolta, hogy a Trianon utáni megváltozott helyzetben a magyar történettudomány legfontosabb feladata a népi gondolat, a népi nemzetfogalom érvényesítése, amelyben benne foglaltatott a szomszédos utódállamokban rekedt magyarság kulturális-szellemi összetartozás-érzésének felkeltése, megőrzése is, amit Mályusz a magyar „néptalaj” és „kultúrtalaj” változásainak történeti vizsgálatától remélt.