Mikszáth Kálmánnak (1847-1910) két életrajza van. Az egyik 1881-ig tart és valóságos biográfia. Ebben helyet kap a szülőföldi élmények meghatározó sokasága, a rimaszombati és selmecbányai diákévek, a nem létező jogi tanulmányok krónikája, az indulás hármassága a szülőföld székhelyén, Balassagyarmaton: a közigazgatási élmények, az első újságírói kihívás, és a szerelem. És ennek a vége: a leányszöktetés és házasságkötés a szülői tiltás ellenére. S jönnek a tragédiák: az írói sikertelenség, a nyomor, a nélkülözés, és a kikényszerített válás. Majd újabb három magányos esztendő az elhagyatottság mélységébe zuhanva. Innen emeli ki a véletlen s kerül Szegedre, ahol, mint a mesében, minden jóra fordul. Megtalálja önmagát és témáit, sikere lesz a társaságban és az olvasók között, elkészül a két kötet kézirata. 1881-ben megjelenik a Tót atyafiak, 1882-ben A jó palócok. És ettől kezdve a második életében semmi rendkívüli nem történik Mikszáthtal, „csak” megírja a magyar irodalomtörténet egyik legszínesebb és legsokrétűbb életművét. Egy évszázada ezt elemzik a tudósok, ezt olvassák a generációk. Egyikük sem tud ráunni.