„Nem is veszem észre, a ceruza szánt és telnek a papírok, szürke betűk sorakoznak és valamennyi őriz egy-egy szinte felfedett napsugarat, mondatok sorakoznak és bennük lüktet egy eltékozolt nyár, ívek telnek meg rejtett tűzzel, rajtuk ég és lázad és tombol és sajog egy szomorú ember ifjúsága…” (Önvallomásos részlet a Regényből)