-
Csontváry-emlékkönyv
0Bizonyára nincs még egy alakja a magyar művészettörténetnek, akiről annyi ellentétes vélemény hangzott volna el, mint a „Csontváry néven festő” Kosztka Mihály Tivadarról. Szánni való őrültnek éppúgy kikiáltották, mint az egyetemes művészet legnagyobb alakjai közé tartozó zseninek. Művészetének értékeit többször is felfedezték, de újra és újra feledésbe merült neve, vagy pedig egyszerűen a kuriózumok közé sorolták hatalmas, fénylő színekben pompázó vásznait. Ma már tisztán körvonalazható Csontváry helye a XX. század magyar festészetében és a modern művészet egyetemes történetében. A brüsszeli világkiállításon aratott siker óta a külföldi művészettörténészek is elismerik Csontváry rangját. De hogy milyen hosszú út vezetett a tudományos Csontváry-portré létrejöttéig, és hogy milyen kalandos módon menekültek meg a művész képei a pusztulástól, csak a szakemberek szűk köre tudta. A Csontváryfestményeket megvásároló és évtizedeken át féltve őrző Gerlóczy Gedeon építészmérnök gyűjtötte össze azt a nagy írásos anyagot, amelynek alapján Németh Lajos, a művész munkásságának legjobb ismerője megszerkesztette e kötetet. Áttekintést kapunk itt a Csontváryról szóló irodalomról éppúgy, mint Csontváry saját írásairól. *A kötet harmadik kiadása szerkezetében követi és tartalmában is változatlanul adja az előző kiadások anyagát. Bővült néhány újabban előkerült dokumentum ismertetésével, eddig lappangó vagy ismeretlen művek bemutatásával. Ezen kívül teljes terjedelmében közli Németh Lajos tanulmányát a Csontvárynak „tulajdonított” képekről, mely az elmúlt évek Csontváry-vitáinak tudományos lezárását adja.
-
Művészeti kuriózumok
0Ma is meghökkentően szellemes és személyes hangú művészeti írásaiban Charles Baudelaire a kritikának egészen újszerű műfaját hozta létre; a képzőművészet számára kora ifjúságától végtelenül fontos, éltető elemében szinte verseivel egyenrangú módon tudta a maga költői világképét kifejezni. A francia Hermann Kiadótól átvett válogatásunk most átfogó képet ad ilyen irányú munkásságáról. A művekhez és művészekhez egyenrangú társként közelítő, a művészeti törekvéseket és problémákat belülről szemlélő költő mintegy újraformálta a figyelem középpontjába kerülő festményeket, rajzokat, rézkarcokat a nyelv közegében, ez teszi elemzéseit utolérhetetlenül érdekesekké. Szenvedélyes kritikákat írt Baudelaire, és a szenvedélyes mestereket szerette elsősorban és mindenekfelett Delacroix-t, akit kortársai közül legnagyobbra tartott; vagy Goyát, Bruegelt, vagy Hogarth-ot, Daumier-t, akik törekvéseikben az irodalomhoz eleve közel álltak, képzőművészeti eszközökkel szatírát, pamfletet, regényt írtak, s így az irodalmi megközelítés hálás témájának bizonyultak. Ugyanez a szenvedély vezette persze a vonalvezetés, a szín, az ecsetkezelés, a faktúra és textúra titkainak vizsgálatában is, sőt számára e kettő, forma és gondolat annyira ugyanaz volt, különválaszthatatlanul, hogy fejtörőiket is egymásból fejti meg: amikor egyikről beszél, mintha mindig a másikról hallanánk szólani. Ír a romantikáról, a színről, a modern életről, a képzeletről, a dandyzmusról, tájképfestészetről; ír lovakról, járművekről, a női arcfestésről, fotográfiáról, korának valóságos kis enciklopédiáját adva ezzel; költészet és képzőművészet nagy találkozásainak egyike ez a könyv.