Az egyén és a kultúra életében létezik egy, a haladás vakhiténél mélyebb gyökerű optimizmus, az a meggyőződés, hogy valahogy mindig lesz erőnk megoldani feladatainkat, hogy sikerrel átvészeljük az összes megpróbáltatást. Hogy képesek leszünk kitárulkozni, hogy jellemünk kirajzolódik a történelemnek nevezett időbeli projekción, és hogy a fényt és az árnyékot igazságosan osztják el mindenkinek.
Ennek a fajta optimizmusnak az alapja annak a tudata, hogy végzetes sorsunk ugyan megmagyarázhatatlan, de nem értelmetlen. Az adódó helyzetektől függő, változékony akadályok és kísértések között halad, de a bátor embert utolsó lépéséig elkíséri. ezek mind őt igazolják. a személyt a fájdalom hitelesíti.
Ernst Jünger