A Földünkön időről-időre pusztító kataklizmák következménye egy – egy műveltség, világkorszak vége, pusztulása, ám a túlélők élniakarása egy új világ kibontakozását eredményezi. Feltehetően jelenleg is ily történések részesei vagyunk, hisz a világot sújtó természeti csapások igencsak megszaporodtak. Az ember ezeket elkerülendő keresi, kutatja, vajon, mi okozza a természeti csapásokat. Megdönthetetlen bizonyítékokra nemigen lel, ám a Földben, a régészeti leletekben, a régvolt eseményekről szóló legendákban, mítoszokban benne rejlik a válasz. Lefejtve róluk a mesebeli burkot, előbukkan a valós történet, s nemegyszer a bármikor megismétlődhető katasztrófát kiváltó ok. Jelen munka a szerző „A káldeai teremtés-mítosz” c. folytatásaként a legutóbbi vízözönig bezárólag mutatja be a teremtett és az anyaszülte ember életének folyását. Néhány ókori szerző (Sanchoniathon, Bérósszosz, Manethón) megmaradt műve és más források (Szent Biblia, ékiratos vízözön-történetek, néphagyományok) alapján a tíz vízözön előtti ősatyára, illetve korra leosztva összegzi az emberiség történetét. A szakirodalom nemigen foglalkozik vele, csak tudomásul veszi az őskirályok rendkívül magas életkorát. E munka feltárja, mi okozhatta, minek köszönhető a vízözön előtti nemzedékek több tízezer éves uralkodási ideje. A vízözön előtti ősatyák, ősnemzedékek beszélő neveinek jelentéséből kitűnik, hogy egy – egy ős felbukkanása korszakváltást jelentett. Az emberiség fejlődése nem volt sem folyamatos, sem egymásra épülő, hanem katasztrófával végződött, s elölről kezdődött. Az emberiség ős-őskorában nem egy, hanem több műveltségváltás történt: „…egy sereg új kultúra érlelődött, lappangott, majd hirtelen sokirányúan kivirágzott, mint egy üvegházban. …A biológiai fejlődésben ismerünk ilyen „lappangási állapotokat”, amely után az evolúció „revolúciós” szakasza következik. A nemzedékek hosszú során át változatlanul továbbadódó genotípusok robbanásszerűen nagyszámú új genotípust hoznak létre…” Az emberiség egyetemes és egyetlen határozott történelmi emléke a Föld minden részét érintő, évezredekkel ezelőtt lezajlott vízözön. Ám az ókori szerzők, az ékiratok és a világ népeinek hitregéi, hagyományai négy világkorról és négy katasztrófáról szólnak. A földtörténet bizonytalan ősidejében a négy őselem, a tűz, a víz, a szél és föld együttes részvételével már megtörtént a legelső kozmikus katasztrófa, amely jelentősen befolyásolta a földi életet. Szétszakadt az őskontinens, a Pangea, a Naprendszerrel együtt a Föld mozgása, keringése, illetve forgása megváltozott. Megváltoztatta a teremtett emberek életkörülményeit, számlált életkorát. Sok – sok idő elteltével a Teremtő a megsokasodott, gonosz, bűnös emberiséget külön-külön egy-egy őselem pusztító, világrengető hatásával sújtotta, olyannyira, hogy az emberiség majdnem teljesen kipusztult. A hagyományok szerint a tűz, a szél és a víz okozta katasztrófát esetenként néhány emberi egyed élte túl, éppen elegendően ahhoz, hogy továbbvigyék az emberi fajt. Volt már tűzözön, volt szélözön és vízözön. A Biblia jóvoltából ez utóbbiról vannak a legkiadósabb ismereteink. A másik kettőről a világ népeinek hagyományai és az ókori írók tudósítanak. Ám nem feledik hozzátenni, hogy egy, a föld okozta katasztrófa még várat magára. Akkor a Föld megrázza önmagát, megszabadul a vérét szívó, élősködő, romlott emberiségtől. S a megmaradtak, a túlélők minden bizonnyal megteremtik majd a gonoszság nélküli, szeretetteljes aranykort. Akkor veszi kezdetét talán immár az utolsó világkor, és a Teremtő akaratából: „a királyság és a Korona újra leszáll az égből”.