A ​világhírű zongoraművész Schumanntól kölcsönözte emlékiratainak címét: Chopin műveit nevezte Schumann „virágok közé rejtett ágyúk”-nak . Cziffra emlékirataiban ágyúkról éppoly bőven van szó, mint virágokról, tehát hadieseményekről éppúgy, mint a művészet virágairól. Ez a memoár-kötet különös vegyítéke a kalandregénynek és a filozófiai esszének. Kalandregény, igen. Hiszen Cziffra útja sok-sok kitérővel, rengeteg kalandon át vezetett az angyalföldi nyomortanyáról a Senlis-i Királyi Kápolnáig: s közben olyan állomások voltak az úton, mint a Zeneakadémia, a harctér, a hadifogság, a budapesti éjszakai lokálok, a börtön, megint a koncertpódium és aztán a világhír, majd a Senlis-i Cziffra-alapítvány. Filozófiai esszé, igen. Hiszen Cziffra olyan művész, aki mindig nyitott szemmel járt a világban, akkor is, amikor ez a világ körül volt véve a fogolytábor szögesdrótjával vagy a börtön falával, s akkor is, mikor valóban a teljes világ tárult fel előtte. Az ilyen életút megtanít gondolkodni, megtanít arra, hogy véleményünk legyen a világ dolgairól: a Művészetben és az Életben egyaránt. Az eredeti kiadás francia nyelven jelent meg, a művész tragikusan fiatalon elhunyt karmester-fia, ifjabb Cziffra György fordításában. A magyar kiadás bővebb, mint az eredeti, Cziffra számos részlettel bővítette emlékezéseinek könyvét.

A keszthelyi születésű és Németkeresztúron nevelkedett Goldmark Károly (1830–1915) Bécsben való letelepedését követően jutott pályája csúcsára: itt komponálta hat operáját (köztük a világsikert hozó Sába királynőjét), máig gyakran hallható Hegedűversenyét és „Falusi lakodalom” alcímmel ismert Első szimfóniáját. A zeneszerző visszaemlékezései elsősorban e gazdag életút legfontosabb állomásairól számolnak be a nyomorban töltött tanulóévek, az 1848-as hadiélmények, a különböző színházi zenekarokban hegedűsként eltöltött évtized vagy éppen a Sába királynője keletkezéstörténetének részletes bemutatásával. Goldmark azonban mindemellett bőségesen szól külföldi utazásainak meghatározó élményeiről, valamint az őt neves kortársaihoz – Brahmshoz, Wagnerhez, Hans von Bülowhoz vagy Anton Rubinsteinhez – fűződő kapcsolatról is. Kötetünk nem csupán a zeneszerző emlékiratainak szövegét tartalmazza jelentősen korszerűsített fordításban, de illusztrációként egyszersmind gazdag válogatást közöl az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött Goldmark-hagyaték különféle dokumentumaiból, és a legfrissebb kutatások eredményeire támaszkodó jegyzetekkel segíti az olvasót a bő egy évszázada elhunyt komponista visszaemlékezéseinek értelmezésében.

„Pauk igazi Naturtalent: természetes, ösztönös tehetség, az a ritka, jó hallású muzsikus, akinek az ujjai azért mennek jó helyre, mert belső hallása tévedhetetlen, és azonnal korrigál minden apró hamisságot.”
Fischer Iván
„Az életem, visszatekintve, egyszerre tűnik tipikus művészsorsnak a 20. század második feléből és teljességgel egyedinek. Én utólag szépnek látom, de szerencsém van: néhány szomorú momentuma ellenére közben is szépnek láttam, hála annak, hogy egészen kis gyermekként sikerült megtalálnom azt a hivatást, amely mindmáig boldoggá tesz.”
Az 1936-ban Budapesten született Pauk Györgyöt korosztálya legjelentősebb hegedűsei között, a magyar hegedűiskola örököseként és folytatójaként tartja számon a világ. Zeneakadémiai tanulmányait mint tehetséges kisfiú Zathureczky Ede növendékeként kezdte. Nemzetközi karrierje az 1956-os genovai Paganini-verseny, majd a párizsi Jacques Thibaud-verseny első díjával kezdődött. 1957-ben Frankl Péterrel együtt megnyerte a müncheni szonátaversenyt. 1958-ban Hollandiába emigrált, 1961 óta Londonban él. A londoni Királyi Zeneakadémia professzoraként hegedűsök nemzedékeit nevelte fel.

„Nem volt és nem lesz soha másik Edith Piaf” – írja a visszaemlékezések eme kis kötetének előszavában Jean Cocteau. Hét esztendeje már, hogy nem gazdagítja sanzonokkal a világot Piaf, a francia dalok legkedveltebb előadója, de rajongóinak száma, és az általa népszerűvé vált sanzonok közönsége nőttön nő. Ez a kötet életének arra a szakaszára pillant vissza, amelyet „mint egy kis veréb” kezdett, és közvetlen elbeszélés egy „világsiker” útjáról. Önéletrajzában megismerjük sok pályatársát, a francia költészet, zene több neves alakját, akik részesei voltak életének. Utószóként mellékeljük a „Piaf karrier” éveinek adatait is, nálunk ismert sanzonjainak magyar fordítását, és képeket, amelyek közelebb hozzák őt, a régi ismerőst, azokhoz, akiket érdekeel..

Ez a sorozat több feladat megoldását tűzte ki maga elé célként. Mindenekelőtt a múlt nagy jelentőségű magyar énekeseinek és hangszeres művészeinek akar emléket állítani, ébrentartani azokban az emlékezést, akik még hallották-látták előadóművészetünk nagyjait, s felidézni alakjukat és művészetüket azok előtt, akik már csak hírből, képekről és hanglemezekről ismerik őket. Az emlékezést szolgálja a kötetek komplex jellege is: a művészek életútját és művészetük értékelését egyaránt hangsúlyozó szövegrészt gazdag képanyag és hanglemezmelléklet teszi teljessé. Végül van a sorozatnak tanító célja is: a nagy énekesek és instrumentalisták művészetének elemző megvilágítása segítséget nyújthat a mai muzsikusoknak is.