„…Bár háremének elragadó hölgyei között érzéki gyönyöröket élvezett Nami király, amelyek az égi örömök hasonmásai voltak, megvilágosodása után szakított a gyönyörűségekkel. Elhagyta városát, Mihilát, elhagyta országát, hadseregét, háremét és egész kíséretét. Lemondott a világról, és magányba vonult vissza.” Hariészát, a kolduló szerzetest kigúnyolják a kasztjukra büszke papok, de egy fán lakozó szellem védelmébe veszi. Rahanémit kísértésbe ejti Ráimají, az apácává lett királyleány szépsége, de „a nemes király leánya hű maradt fogadalmához és önmérsékletéhez”…
A kötetben olvasható hat legenda az Uttaradzsdzshajana-szuttából, az egyik legrégibb ránk marad dzsaina vallásos szövegből származik. Költői szépségű történetek formájában ismertetik a szainizmus – a hinduizmus és a buddhizmus mellett a harmadik nagy indiai vallás – tanításait. Alázat, önsanyargatás, a szenvedélyek megfékezése, minden élőlény életének tisztelete – ezek a legfontosabb állomásai annak az útnak, melyen a dzsaina szerzetes a tökéletesedés felé halad, mígnem a „karman terhétől megszabaduló lélek saját erejéből felemelkedik a világ tetejére”…