-
-
Parkinson törvénye
0800 FtC. N. Parkinson neves történész, egyetemi tanár, a politikai tudományok ismert tudósa, az angolszász hivatali apparátus tapasztalt ismerője (több vezető állásban szerzett gazdag ismereteket), de elsősorban kitűnő megfigyelő és nagyszerű humorista. Gyűlöli a bürokráciát és szenvedélyesen harcol az elmerevedett hivatali szellem ellen. Pőrére vetkőzteti az elembertelenedett bürokratákat. Méltán írta művéről egyik nagol kritikusa: „Ez a könyv alkalmat ad arra, hogy a hivatalok által megtaposott állampolgár élvezettel a markába nevessen.” Parkinson, az író, az angol szatirikusok legnemesebb hagyományain nevelődött: mesterien alkalmazza azok eszközeit. Szórakoztat és el is gondolkodtat. Ez sikerének egyik titka. A bürokráciát ostorozza és egyben élesen parodizálja a társadalomtudományban divatossá vált mindenáron, „matematikai képleteket” alkalmazó áltudományos módszereket. Így került a nemzetközi érdeklődés középpontjába és kavart széles körben sajtóvitát. Így vált világszerte bestsellerré, Parkinson objektív „törvényei” valóban évek óta foglalkoztatták a közvéleményt. 1963-ban Nyugat-Németországban tartott nagy sikerrel előadásokat. Ezeken a bürokrácia „üzembiológiájáról” beszélt. Fejtegetéseihez az általa feltalált és „Stupido-Gigantic G. M. B. H.”-nak elnevezett (hozzávetőleges fordításban: „Elhülyült Óriások Korlátolt Felelősségű Társasága”) szervezetet használta „tudományos modellként”.
-
Visszatérés
0600 FtPeter Darwin angol diplomata négy éves tokiói szolgálata után visszatér Londonba. Útban hazafelé megismerkedik egy rokonszenves idős házaspárral, akiknek segítségre van szükségük. Peternek – új szolgálati helyének elfoglalásáig – van még néhány nap szabadsága, ezért elkíséri a házaspárt arra a vidékre, ahol ő is lakott gyermekkorában, egy lóversenypálya közelébe. Megismerkedik a lányukkal és vőlegényével, aki sebész állatorvos a helyi állatkórházban. A fiatalember elmeséli Peternek, hogy mostanában feltűnően sok értékes versenyló pusztult el náluk. Az állatorvos meg van győződve róla, hogy nem orvosi hiba történt, az állatpusztulások oka azonban kideríthetetlen. Ráadásul Peter megérkezésének napján kigyullad a kórház, s a helyszínen egy szénné égett holttestet találnak. Az események felébresztik Peter Darwin kíváncsiságát, s elhatározza, hogy az állatorvossal együtt végére jár a dolognak. Ebben segítségére van édesanyja is, aki sok fontos részletre emlékszik még a régi időkből…