-
A zarándok
0E könyvében Leon Uris visszatér arra a helyszínre, ahol a világszerte bestsellerré vált műve, az Exodus is játszódik. visszatér egy olyan történet kedvéért, amely a gyűlöletről, a szeretetről, a bosszúállásról és a megbocsátásról szól.
-
Fortuna kegyeltjei I-II.
0Kr. e. 82-ben Róma élére furcsa figura került: parókás, kivénhedt ripacs, akit eleinte megmosolyognak az emberek. De a mosoly lassan az arcukra fagy. Sulla – hiszen róla van szó – példátlan módon számol le ellenségeivel: hirdetéseken (proscriptiókon) teszi közzé a gyanús személyek nevét, s aki a listára kerül, szabad préda: gyilkosa még busás jutalmat is kap. Százszám, ezerszám hullanak a fejek, a Bullai kincstárba dől az áldozatok pénze, tombol a gátlástalan erőszak, a kicsinyes bosszú.Az olvasó szemtanúja lesz két ígéretes ifjú fellépésének. Mindkettőben izzik a hatalom vágya. Mindkettő Fortuna kegyeltje vagyis a szerencse fia. Mindkettő kivételes tehetséggel és akaraterővel tör célja felé. Mindkettő Róma első embere, a világ ura akar lenni. Nevüket hamarosan megismeri a világtörténelem. Az egyik: Pompeius Magnus. A másik: Julius Caesar. Készülődnek. Colleen McCullough a római polgárháború évszázadáról írt hatalmas regényfolyamában eleven élettel tölti meg a történelem holt betűit. A gyorsan népszerűvé vált két darab, a RÓMA ELSŐ EMBERE és a FŰKOSZORÚ után most a FORTUNA KEGYELTJEI-t ajánljuk az olvasó figyelmébe.
-
Isadora Duncan
01909. május 22-én este a későbbi híres francia írónő, Colette is ott ül a nézőtéren a Gaité-Lyrique Színházban, ahol Isadora Duncan lép fel. Az előadás hatása alatt otthon azon nyomban papírra veti az élményt. „Az egész, feltűnően naiv személyiség – mondjuk ki – az antik kecsesség erőteljesen angolszász felfogását tükrözi… De amikor táncolni kezd, egész valójával táncol, szabadon omló hajától kemény, meztelen sarkáig. Micsoda bájos és derűs vállmozdulatok! Milyen szép, amikor a csinos térd hirtelen kimered a muszlinrétegek mögül, harciasan és csökönyösen, mint a kos szarva! Féktelen és mégis klasszikus bacchanáliájában a két táncoló kéz – az egyik hívogat, a másik jelez – betetőzi, felvirágozza a kavargó tüllfátylak mögött jól látható izmos, rózsaszínű test vidám rendetlenségét… Táncol: arra született, hogy táncoljon. Táncolhatna akár álarcosan is, mert a teste beszédesebb a szeretni való, de fölösleges arcnál. Táncának semmi köze a pantomimhoz. Amikor sötét fátylaiba burkolózva fájdalmat színlel, menekül a fenyegető árnyak elől, zokog vagy szólongatja az odafönn, a súlyos függönyök redői között elrejtőzött Istent, mi csak várakozunk, türelmesen, udvariasan, mígnem a következő pillanatban tündökletesen, lombkoszorúval a fején ismét felbukkan, mégpedig majdnem meztelenül, hibátlanul összerakott, rózsás és vérbő amerikai testén két vagy három méter pink chiffon-nal. Táncol, fáradhatatlanul. A közönség őrjöngve tapsolja vissza, ő pedig fejét hajlítva mond igent, és kezdi újra. Akár halálra is táncolná magát meztelen, fenségesen néma lábain. … Amikor ránézek az Isadora Duncant tapssal ünneplő nőkre, a női természet furcsasága jár a fejemben. Ahogy félig felemelkedve kiáltják világgá lelkesedésüket, összepréselve, befűzve, sisak alatt görnyedve, jóformán felismerhetetlenül hajolnak a fátylaiban jóformán meztelen kis teremtés felé, aki ott áll könnyed, érintetlen lábán, szabadon leomló sima hajjal…