• James Bond – Csak kétszer élsz

    0

    „Irma Bunt felállt, és odalépett mellé. Átható tekintettel vizsgálgatni kezdte Bondot, azután tisztes távolságot tartva körbesétálta. – Du lieber Gott! – suttogta félelemmel vegyes tisztelettel, amint a férfi bal profilját megpillantotta. – Ez lehetetlen – mondta rekedten, miközben még mindig szinte rettegve bámulta Bondot. – Pedig az! A jobb arcán végigfutó sebhely. A profilja! Hiába borotválták japánosra a szemöldökét. – A nő Blofeld felé fordult. – Ez az az angol ügynök – jelentette ki határozottan. – Ez az ember Bond. James Bond, akinek megölted a feleségét. Esküszöm, hogy ő az – tette hozzá indulatosan. Blofeld összehúzta a szemét. – Ki kell szednünk belőle a teljes igazságot. Rögtön megtudjuk, valóban süketnéma-e. Ez lesz az első lépés. A vallatókamra majd megoldja a nyelvét. De mindenekelőtt meg kell puhítanunk…”

    450 Ft
    Kosárba teszem
  • Járvány

    0

    John Nordyke, a Yale egyetem huszonegy éves biológia szakos hallgatója hajnalban ébred egy zaire-i falu szélén, Bumbától északra. Megfordult izzadságtól nyirkos hálózsákjában… Nyugtalanul aludt; ahogy föltápászkodott, gyöngének érezte magát, szédült. Határozottan rosszabbul volt, mint előző este… Maláriám van, gondolta, bár megelőzésül gondosan szedte a klorokinolin-foszfátot… Bizonytalan léptekkel bement a faluba, és érdeklődött, hol találja a legközelebbi klinikát. Egy vándorlelkésztől megtudta, hogy a néhány kilométerre keletre fekvő városkában, Yambukuban működik egy belga missziós kórház…” Az amerikai fiatalembernek azonban nem maláriája volt: a titokzatos Ebola-kór végzett vele. Hasonló sorsra jut több más beteg is, de nem az elmaradott trópusi tájakon, hanem az Egyesült Államok legmodernebb nagyvárosaiban, sőt: legkorszerűbb klinikáin. Az egyre dühödtebben tomboló, rejtélyes járvány megfékezésére a legkiválóbb szaktekintélyek fognak össze: orvosprofesszorok, biológusok, járványkutatók. És magánnyomozásba kezd a becsvágyó, fiatal orvosnő, Marissa is. Vajon milyen eredménnyel?

    1 000 Ft
    Kosárba teszem