-
A mezőelmélet a társadalomtudományban
01 200 FtKurt Lewin századunk egyik legnevesebb pszichológusa volt. Német származású, de a fasizmus uralomra jutása után az Egyesült Államokba emigrált, és legjelentősebb összefoglaló jellegű írásai már az amerikai környezetben születtek. A pszichológia történetében egyike azon kutatóknak, akik számos területen egészen új alapokra helyezték az addigi kutatásokat, és – néha vitatható, de mindig termékeny – elgondolásaikkal új perspektívákat nyitottak e tudományban. Alapvető elméleti megközelítésmódja, a dinamikus pszichológia azóta a legkülönbözőbb területeken vezetett régi jelenségek átértelmezésére és új összefüggések feltárására. Élete utolsó szakaszában Lewin érdeklődése a szűken vett pszichológiai problémákon túl társadalompszichológiai problémákra is kiterjedt. Egyik kezdeményezője volt a kiscsoportkutatásnak, s megállapításai (elsősorban a demokratikus és autoritárius légkörrel kapcsolatban) immár klasszikus érvényűek. Itt és más hasonló kutatásai során arra a részben ma is megoldatlan kérdésre keres választ, hogy hogyan, milyen közvetítéseken keresztül érvényesülnek az alapvető társadalmi determinációk az egyének, illetve kisebb csoportok életében. Válogatásunk Lewin életművének legjelentősebb darabjait tartalmazza, bemutatva csaknem minden problémát, amely életének egyik vagy másik szakaszában érdeklődése homlokterében állott.
-
A vélemények világa
0800 FtGrusin könyvének témája – a közvélemény-kutatás szociológiája – is egyike annak a számos szociológiai kutatási területnek, amelyről hazai viszonylatban mindeddig nem jelent meg ilyen átfogó jellegű publikáció. Ennek hiánya különösen érezhetővé vált napjainkban, amikor hivatalosan támogatott, szervezett formában is megindult és egyre szélesebb bázison folyik a közvélemény kutatása. A szerző e munkáját fontos kísérletnek kell tekintenünk a tárgykörhöz tartozó fogalmak definiálása, az itt adódó problémák elemzése, s néhány, a szerző által kipróbált módszer ismertetése terén. Elmélet és empíria sikerrel egészíti ki egymást ebben a munkában. Ezek az erények joggal válthatnak ki érdeklődést nemcsak e fejlődő szakma művelőinek szűk körében, hanem a szociológiai és politikai orientációjú olvasóközönség szélesebb rétegeiben is
-
Álomtól a felfedezésig
01 200 FtSelye Jánost nem kell bemutatni a magyar olvasóközönségnek. Életünk és a stress című világsikert aratott munkája határainkon belül is „bestsellere” a tudományos könyvpiacnak. Magyar fordítása rövid idő alatt négy kiadást ért meg. Álomtól a felfedezésig című munkája – amely megjelenése évében az esztendő legjelentősebb 50 műve között szerepelt az Amerikai Könyvtárszövetség statisztikájában – hasonló világsiker után kerül a magyar olvasók kezébe. Tartalmát találóan jelzi a könyv alcíme: Egy tudós vallomásai. Selye János célja, hogy bemutassa az egyetlen tudóst, akit ismerni vél, vagyis önmagát. Könyve ennek ellenére túlnő egy életrajz keretien. A szerző kritikus szemmel néz a laboratóriumi élet színfalai mögé. Habár önelemzést végez, miközben a tudományos kutatás filozófiájáról, pszichológiájáról és logikájáról ír, bemutat néhány jellemtípust tudóstársai közül is. E típusokon és önmagán keresztül beavatja az olvasót a kutatás és az alkotó gondolkodás műhelytitkaiba, a tudományok összességének szépségébe és a kutatómunka azon belül is különösen saját területe, az orvosi kutatómunka, mélységesen emberi szemléletébe.