Szegény emberek életéről szóló, mulatságosan megindító történetekben elevenednek meg egy hajdani elzárt és megalázott kis közösség mindennapi gondjai, keservei, ritka örömének percei. Sólem Áléchem, aki hittel vallotta, hogy az igazi író „népének fényes tükre legyen, amelyben az élet sugarai tükröződnek, mint tiszta patakban a fényes napsugarak”, leplezetlen valóságukban és mélységes megértéssel mutatja be hőseit; a legtöbbször velük mondatja el, ami a lelküket nyomja – s a megnyitott zsilipeken keresztül árad, gáttalan sodrással, a kacagtató, tragédiákkal terhes és rejtett, könnyekkel fűtött szózuhatag.