B. Traven (1882?-1969) író. Elbeszéléseinek, regényeinek színtere mondhatni ugyanaz: Mexikó, a szereplők mexikói fehérek, indiánok, Latin-Amerika tipikus kiskirályai, forradalmárai, egykori királyai, a hódító spanyolok leigázottjai, misztikus, mítikus hősök. A „Makrancos hölgy Mexikóban” című novelláskötetének bevezetője ezt írja: …”Traven írásait a nagy kaland igézete hatja át, mely ott él valamennyiünk lelkében; egy elpusztult civilizáció dzsungelmélyről fel-felvillanó emlékének bűvölete…” Az őserdő foglyai a Mahagóni c. hatkötetes regényciklusának hatodik, befejező része.

A fehér gárda egy családregény keretében a forradalom és a polgárháború viharos eseményeit idézi fel. A cselekmény színhelye a Város – azaz Kijev -, amely számtalanszor cserélt gazdát abban az időben. A három Turbin testvér – Alekszej, a katonaorvos, a bájos Jelena, az elvtelen Talberg báró felesége, és a kamasz Nyikolka, a hadapród – a krémszín függönyös, lakályos otthon menedékében próbálja kivárni, míg a vihar elvonul felette. Meggyőződéses monarchisták, hisznek az adott szó becsületében, kulturált polgári életük nyugalmát féltik az új rendtől. Az élet szertefoszlatja hamis illúzióikat: tanúi és szenvedő részesei lesznek a fehér gárda összeomlásának. A Turbin fivérek e viharos napokban találkoznak Irinával és Julijával, akikkel egy tisztult légkörben kezdhetnek majd új életet… – Színházi regény: a rendkívül szellemes, csípős történet a húszas évek színházi világába nyújt bepillantást.

Füst Milán nagyregénye, A feleségem története 1942-es megjelenésétől a világirodalom megfejthetetlen titkú művei közé tartozik. A Nobel-díjra is jelölt szerző e könyve a világsikert aratott magyar regények egyike: az 1958-as Gallimard-féle francia kiadást követően húsz nyelvre fordították le, s mindenütt elismerő fogadtatásra talált. A holland hajóskapitány látszólag szokványos féltékenységi drámája a bájos és frivol francia nővel egy gyötrelmes kapcsolat mennyei magasságait és pokoli mélységeit mutatja be. A rögeszmévé és önpusztító szenvedéllyé váló féltékenység, a bizonyosságra törekvés ördögi köreit járó Störr kapitány végül rádöbben: bárhogyan is volt, Lizzy immár elválaszthatatlanul hozzá tartozik. Látja az utcán a már évek óta halott asszonyt, s bízik abban, hogy „egy nap, verőfényes időben megint csak fel fog tűnni valahol, egy névtelen utcában, valami sarkon… S hogy fekete köpenyén keresztül fog sütni a nap. A lelkemet teszem rá, hogy így lesz. Különben minek élni?”