„Egy másik élet. Olyan, amilyent sohasem éltem. Ez a gondolat már évek óta foglalkoztat. Szent Jakab útján akarom megtudni, milyen lehet.”íbr>Ezzel a szándékkal indul a zarándok a 800 kilométeres gyalogútra Santiago de Compostelába, Szent Jakab sírjához. Középkorú férfi, aki szinte mindent elért az életben, és a boldogságot pénzzel igyekezett megvásárolni. Azon az úton jár Észak-Spanyolországban, melyet előtte ezer év óta milliók tettek meg a legkülönbözőbb indíttatástól vezérelve. Útja a mondákkal átszőtt spanyol történelem változatos tájain vezet.

„Poggio, ​ez a szájaskodó, olyannyira bárdolatlan, hogy még ha mellőzné is az obszcenitást, akkor sem lenne méltó arra, hogy olvassuk, sőt olyannyira obszcén, hogy még ha a legpallérozottabb elméjű lenne is, az erkölcsös férfiak ezt a művét akkor is sutba vetnék.”
Rotterdami Erasmus
Képzeljünk el egy-egy remekbe szabott Boccaccio-novellát egypercesekké alakítva, s máris Poggio Bracciolini szövegeinek velejénél vagyunk. Pajzán anekdotái, szenzációhajhász pletykái a mindenkori latin és olasz humor legelevenebb megnyilvánulásai. A szerző történetről történetre szívesen engedi át a mesélés örömét másoknak, hagyja, hadd hallassák a hangjukat a legjobb elbeszélők, hadd váljon a könyv az élőbeszéd nyüzsgő piacterévé, a pletykákkal fűszerezett intellektuális agora élettel teli oszlopcsarnokává. Ezt a könyvet nem olvasni, hallani kell. Fülelni kell, és kihallani belőle a reneszánsz világ pezsgését és életszeretetét, úgy fülelni, ahogy egy-egy szenzációs új hír vagy fergeteges pletyka, esetleg vicc mesélésekor szokás. Poggio nemcsak lelket lehelt a latinba, de emberszagúvá is tette azt: így jött létre a pápai kúria egyik titkos zugában a neolatin irodalom legfergetegesebb humorú és alighanem legszellemesebb remekműve.

Tánczos ​Csuda Mózsi régi jó ismerőse a Wass Albert-regények kedvelőinek. Igazi székely góbé ő, Tamási Ábeljének kissé korosabb rokona, aki már a Tizenhárom almafa lapjain is székely furfanggal igyekezett boldogulni a történelem viharaiban. Tánczos Csuda Mózsival most újra találkozhat az olvasó, ha kézbe veszi Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét. A valós történelmi eseményekre épülő regény a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig követi nyomon a Tánczos család történetét, s egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit.

Az Embervásár Mexikóban (a hatkötetes Mahagóni-sorozat egyik kötete) az emlékezetes Díaz-diktatúra korszakát eleveníti fel. A kormányzat kifelé igyekezett a demokrácia látszatát kelteni, belül az országban azonban dühöngött a despotizmus. A kormányzó, a jegyző, a katonaság, a kereskedő, a földbirtokos és a montériák ügynöke lábbal tiporta a „szabad” indián parasztok jogait. Egy lényeges dolgot azonban kifelejtettek számításukból; az egyes indiánt meg lehetett ugyan téveszteni, el lehetett pusztítani a montériákon, de az indián közösségek fölött őrködött a sok évezredes hagyomány, s ez a hagyomány dacolt a hatalom képviselőinek minden jogtiprásával.

„1973 ​tavaszán – írja Passuth László – egy regénnyel, Zsigmond királyunk fél évszázadának summázásával, lezártam a hazai sors egy fejezetét. A történelmi regények szigorúbb folyamatossága, kronológiája után vágyódtam a forrásművektől függetlenebb történet megírására. Így találkoztam újból 1946 tavaszán megjelent regényemnek a Felhő és oázis-nak szereplőivel, hogy szinte három évtized távolságából építsem újra az 1945 és 1947 közötti évek budapesti és európai valóságát, mely számomra akkor megélt mindennap volt (és sok tragikus ágával viszonyult az előző esztendőkbe) de ma a fiatalabbak szemében mégiscsak inkább lezárt történelmi korszak. Két lány és két férfi sorsában próbáltam megállítani az időt, mint egy pillanatképben – az emlékek felvillantásával, a túlélt háborús napok felidézésével.