Az 1945 óta egymásra rétegeződő magyar emigrációban, sajnálatos jelenségként, államalapitó királyunk emlékét meghamisitó és gyalázó írások láttak napvilágot. Az első magyar király emlékét meghamisító és gyalázó sajtótevékenységet sokan fokozódó aggodalommal szemléltük és szemléljük, mert a magyar állam bármilyen politikai és közjogi alakulása nemzetünkre káros irányba terelődik, ha a 900 éven keresztül államfenntartásra alkalmasnak bizonyult és államalapító királyunk által megkészített alapot céltudatosnak látszó tevékenységgel szétbomlasztani hagyjuk. Államalapítónk emlékét megóvni kívánók közé tartozik a magyar emigrációnak egy köztiszteletben álló, de egész rokonságát kényszerűen hazánkban hagyott katolikus papja is, aki hónapokon keresztül kutatott oly hivatásos történetíró után, aki a királygyalázások mételyét szakavatott kézzel képes az emigrált magyarság lelkéből kigyomlálni. Eme feladatra nehéz mindenben megfelelő szakembert találni, mert a történetírás ma már oly nagy igényeket támaszt művelőjével szemben, hogy megfelelő hivatást, Istentől kapott tehetség mellett egész sereg történelmi tudomány tüzetes ösmeretére van szüksége annak, ki történelmi kérdésről véleményét nyilvánosságra meri vinni.

Sólymos László Szilveszter OSB (sz. 1920. 02. 09.) 1937-ben öltötte magára a bencés ruhát. Teológiai tanulmányaiból négy évet végzett a római szent Anzelm pápai egyetemen, ahonnét tüdőbaja gyógyítására kellett hazatérnie. 1946-48 között a Bencés Rend kúszegi gimnáziumában majd az államosítás után 1950-ig ugyanott az állami gimnáziumban képesített hittanárként működik. 1951-ben az ifjúsággal való foglalkozás miatt mint államellenes szervezkedés szellemi vezetőjét életfogytiglan börtönre ítélik. 1956-ban a forradalom idején szabadul. 1957-59 között a Hittudományi Akadémián befejezi teológiai tanulmányait, és doktori disszertációját Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát (1865-85) szerzetesi és lelkipásztori működéséről írja. 1959-ben visszakerül Pannonhalmára, és a helyi Hittudományi Főiskolán liturgiát tanít 25 éven át; az Országos Liturgikus Tanácsnak alapító és mindmáig aktív tagja. Tanít még lelkipásztorkodástant, ökumenizmust, stb. Közben a rendi növendékek tanulmányi felügyelője is, a rendi Gyűjtemények gondozója, stb. 1984-88 között a budapesti Bencés Tanulmányi Ház igazgatója. A budapesti Hittudományi Akadémia levelező tagozatán kezdettől mindmáig tanít liturgikát. Az utóbbi években intenzíven foglalkozik egyháztörténeti és főleg rendtörténeti témákkal, ami igazában kezdettől kedvelt területe volt. Jelen munkájában monostora alapításának ezer éves évfordulója is ösztönözte a Szent István-kori remeték életének és kultuszának kutatására. Elsősorban a 19. századi tanító-nevelő munka és a szerzetesi élet feszültségek problémái érdeklik, valamint a 18-19. század magyar bencés élete. Nem annyira szaktudományos kutató, sokkal inkább olvasmányos hangnemben akar a múlt világába vezető lenni. Bízik abban, hogy – némi késéssel ugyan – még a millennium táján megjelenhet „Ezer év száz bencése” c. életrajzgyűjteménye.

Ma már a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a reformáció története nem tárgyalható sem szűkre szabott időbeli, sem felekezeti keretek között. A téma egyike azon kutatási kérdéseknek, melyek együttműködésre késztetik a középkor és a kora újkor kutatóit, akárcsak a különféle felekezetek történetével foglalkozó történészeket. Ez a párbeszéd nemcsak a reformáció korának története szempontjából hozhat új eredményeket, hanem hozzásegíthet más kérdések tágabb összefüggésbe helyezéséhez, és ezáltal azok jobb megértéséhez is. Ennek a belátásnak a jegyében került sor 2007-ben a Károli Gáspár Református Egyetemen „A reformáció kezdete Magyarországon” című konferencia megrendezésére. Jelen kötet a konferencián elhangzott előadások szerkesztett, bővített változatát tartalmazza. A tanulmányok a különböző tudományterületekről érkező, eltérő megközelítésmódokkal rendelkező szerzőknek köszönhetően jóval szélesebb tematikát ölelnek fel, mint amit a konferencia címe sugall. Kötetünk első harmada részben a Biblia és az ókeresztény teológia egyes, a reformátorokat is foglalkoztató kérdéseit, részben pedig a reformátorok tanítását, a Szentíráshoz és az egyházatyákhoz való viszonyát tárgyalja. A második rész írásai a reformáció közvetlen történeti előzményeiről és a megjelenését követő egyházi vitákról szólnak. Végül a kötet harmadik harmadának tanulmányai a bontakozó protestantizmus és a katolicizmus, illetve az ortodox egyház együttélésének és konfliktusainak egy-egy mozzanatát mutatják be.