Wass Albert a Vérben és viharban című kisregényben Attila leszármazottainak erdélyi letelepedését, mint a székelység eredettörténetét írja meg. Az Egyedül a világ ellen árva gyermekhőse is mintha az életbenmaradás himnuszát folytatná tetteivel. A művek példázatként erősítik magyarságtudatunkat. Kráter

„…elkapkodott, szintetikus ítéleteknek vagyok fabrikálója, a pancsolt tér kóstolója és degusztátora, a szenilitást, a dementiát és a gyermeki csacsogást tartom minden lehetséges felfedezés kezdetének, játékossággal és játékkal változtatom nevetéssé a siralomvölgyet, varázsszavakkal bűvölöm a valóságot… az imbecillitás szilárd harangja vagyok, a felismerés villámától repedt harang, a természet- és társadalomtudományok objektivitása, negatív géniusz, a nyelv berkeiben cserkésző vadorzó, a humoros inspiráció erdőkerülője, hites csősz a névtelen anekdoták mezején, jó ötletek lemészárolója, a spontaneitás kétes haltárolóinak őrzője, a debilitás és a pornográfia örök amatőre és dilettánsa, a gondolkodó esztelenség hérosza, a párhuzamosok hebehurgya és idő előtti keresztes lovagja, aki a végtelenség vajával megkent kenyérkaréjra áhítozik, aki az örökkévalóság tejfölös csuprát akarja meghúzni, most rögvest, most, soha máskor, tehát sohasem…” – vall önmagáról és írásművészetéről a szerző válogatásunk egyik darabjában, Az önvilágámító tanonc kalauzá-ban, e sajátosan hrabali ars poeticában. Akárcsak az elbeszéléskötet többi,1949 és 1986 között született, sokáig íróasztalfiókban őrzött írásában, melyekből egy nem mindennapi életutat megjárt, történelmi sorsfordulókat próbált ember és egy kivételes tehetségű, hol mennybe menesztett, hol pokolba kívánt író feketén-fehéren megrajzolt Janus-arcú önportréja tárul az olvasó elé.