• A bútor története

    0

    Dr. Homér Lajos: A butor története műve második kiadása 1000 példányban készült. Számozott és nyilvántartott példányokban, a szerző sajátkezű aláírásával jelent meg.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • A lódentől a miniszoknyáig

    0

    A háború utáni romeltakarítást ábrázoló fényképeken éppúgy látni bundás-turbános nőt, öltönye felett zsinóros irhát viselő férfit, mint munkásruhát vagy rongyos kabátját darab madzaggal összekötő alakot. A negyvenes évek végének, ötvenes évek elejének utcaképei a ruházkodás tekintetéven ennél egységesebb képet mutatnak: csupa lódenkabátos ember járja a maga útját, az eleganciát a nőknél is a férfias szabású sötét kosztüm és a fehér ingblúz jelenti. Azután megjelennek a csomagból származó pulóverek, a Római vakáció című film főszereplőjének, Audrey Hepburnnek a ruháit, nyakába kötött cicakendőit utánzó öltözékek, egy-egy Chanel-kosztüm a Rotschild Szalonból, míg a hetvenes évek elejére – ha némi késéssel – a magyar divat is a nyugat-európai és amerikai vonalat követi. Ebből a háború utáni magyar öltözködéstörténetet áttekintő kötetből a divat változásai mellet a társadalmi átalakulásokat is nyomon követhetjük. 1945-től napjainkig megismerhetjük a városi és paraszti öltözködés jellegzetességeit, a ruházkodás és a ruházati ellátottság főbb vonásait, a különféle alkalmakkor felvett ruhadarabok fajtáit. A háború utáni közvetlen esztendők, az „ötvenes évek”, a Kádár-korszak, a „hosszú” hetvenes évek és a nyolcvanas évek második felétől máig terjedő időszak divatját elemző könyvet érdekes és nagyrészt még publikálatlan fotók teszik teljessé.

    1 200 Ft
    Tovább olvasom
  • A magyar művészet a 19. században

    0

    A 19. század Magyarország felívelő korszaka, amelyet a művészetben, az építészetben is az Európához történő felzárkózás lendülete jellemez. Az egyetemes európai értékek mellett a sajátosan magyar formanyelv megteremtésének igénye is felmerült. Könyvünk a korszak építészetét és iparművészetét tárgyalja. Megtalálhatók benne a nagy formátumú építészek Pollack Mihálytól Lechner Ödönig, az ország legjelentősebb épületei a Nemzeti Múzeumtól az Országházig. Nyomon követhető, hogyan válik Budapest világvárossá, miként jönnek létre a korszak kastélyai és parkjai, milyenek az épületek berendezései, a mindennapi használatra vagy éppen különleges alkalmakra szánt tárgyak. A szerzők a magyar művészettörténet avatott művelői, akik témájukat a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva, jól áttekinthető rendszerben összegzik.

    12 000 Ft
    Kosárba teszem
  • ArtDesigner. A magyar formatervezés fél évszázada

    0

    Az elmúlt fél évszázad magyar formatervezéséről szóló kötet mintavételül szolgál egy ellentmondásos korszak tervezőművészetének sajátos szakterületéről.
    Több mint negyven év sikeres tervezési időszak után tanúi lehettünk, hogyan omlott össze a biztosnak állított ideológiára épülő politikai hatalom, a tartósnak látszó gazdaság, vele együtt a megélhetést jelentő hazai ipari szerkezet.
    Elismert tervezők hogyan tudtak megküzdeni a megváltozott körülményekkel. A három nemzedéket átfogó kötet jól tükrözi a hazai formatervezés sajátosságát, a design szemléletbeli alakulását.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Asszonyi pompa

    0
    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Biedermeier bútorok

    0

    A kötet a biedermeier stíluselemzését kísérli meg a bútorművesség területén. Mint majd minden stíluselnevezést, a biedermeiert is lekicsinylő értelemben használták eleinte. A klasszicizmust követő, annak hűvös arisztokratizmusát élettel telítő átmeneti stílust nevezzük így, mely a múlt század első felében, elsősorban a német nyelvterületeken virágzott, s így Bécs közvetítésével hazánkban is elterjedt. Ellentétben előzményeivel, a klasszicizmussal és az empier-ral, a biedermeier jellegzetesen a polgárság stílusa..

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Bútorasztalos szakrajz

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Fazekas iskola

    0

    „Amikor felkértek minket ennek a könyvnek a megírására, tulajdonképpen egy régóta dédelgetett tervünk megvalósítására kaptunk lehetőséget. Régóta terveztük, hogy egy olyan könyvet kellene irni, amelyben a magyar fazekasság története és technikai ismeretanyaga együtt kapna helyet, mégpedig szoros összefüggésben úgy, hogy a múlt minden hasznosítható technikai eleme szerepeljen benne, napjaink újításaival együtt. Nem csupán a fazekasságot, a mesterséget tanulók kezébe kívánunk tehát használható tankönyvet adni, hanem egy sokkal szélesebb olvasói rétegnek az egyszerű érdeklődőktől a népi kerámia gyűjtőin át a múzeumokban dolgozó szakembereknek egyaránt. Reméljük, mindenki megtalálja benne az őt érdeklő kérdésekre a választ, s akkor nem dolgoztunk hiába.”
    A szerzők

    12 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Görbefa bútorok

    0

    3 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Herendi porcelán

    0

    Középkori településeink helyeiről előkerült tárgyi emlékek, levél tári adatok hűen igazolják, hogy a magyar népnek kedvelt foglalkozása volt a fazekasság, agyagművesség. Veszprém megyében, ahol Herend fekszik, még ma is lépten-nyomon bukkannak elő az e tájon rendkívül erősen képviselt agyagipar emlékei. A nagy jövő előtt álló magyar kerámiaművészetet azonban a másfél-százados török uralom fejlődésében megállította. A török uralom alól felszabadult ország évszázadokon át Habsburg-megszállás alá került, amely az össz-monarchia gazdasági érdekeit elő-térbe helyezve, Magyarország iparosodását akadályozta. A magyar porcelánművészet megalapozásáért vivott küzdelemből egyedül Herend került ki győztesen. A herendi gyár 1828 körül már létezett, működése Sting) Vince nevéhez fűződik, aki Fischer Mórnak adta át az üzemet. 1839-ben elindított tőkebefektetése új vérkeringést adott a gyárnak. Hamarosan minőség és festett disz szempontjából teljesen kielégítő árut tudtak előállítani, s rövid idő alatt szorosan felzárkózott a bécsi gyár mögé. Így aztán az ismeretlen herendi porcelán megjelenése az 1842-es Első Magyar Iparmű Kiállításon a meg-lepetés erejével hatott. E sikeres szereplése megalapozta a gyár hite-lét és új erőt adott arra, hogy igényesebb termelésre térjen át, amelyet a kínai porcelán soha el nem múló szépsége és az európai porcelán művészet fénykorából származó formák és díszítések kép-viseltek: Meissen, Sevres, Capo di Monte és Bécs. Különösen a kínai porcelán művészet egyéni átérzése és fejlesztése a múlt század közepén szereztek világhírnevet Herendnek a különböző világkiállításokon.

    1 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Horti Pál élete és művészete

    0

    2 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Ismerjük meg a keleti szőnyegeket

    0

    Bővítette és átdolgozta Ledács Kiss Aladár.
    „A ​szőnyeg, mint használati tárgy, különleges helyet foglal el az emberiség kultúrtörténetében. Homályba vesző régi időkben, nomád életet élő népek szükségletképpen jött létre az első szőnyeg: fekvőhely, ülőhely, takaró és egyszersmind szőnyeg a sátor hideg földjén” – írják bevezetőjükben könyvünk szerzői. A gazdagon illusztrált kötetben olvasóink végigkísérhetik a szőnyegkészítés történetét. Megismerhetik az ősi és máig élő szövési és csomózási technikákat, a híres keleti szőnyegkészítő népek jellegzetes díszítőmintáit, egyedülálló festési eljárásait, amelyeket ma a közkedvelt régi keleti szőnyegeket utánzó, gyári előállítással meg sem tudnak közelíteni. A kezdetben csak használati tárgyul szolgáló szőnyegből sok évszázados, sőt évezredes fejlődés folyamán művészi ízlésű, pompás fényűzési tárgy lett, uralkodói műhelyekben készített nagyértékű kincs, melynek csodálatos rajzát, ragyogó színeit méltán örökítették meg régi festőművészek képeiken. A legszebb darabok ma a világ híres múzeumainak féltve őrzött kincsei, de a régi minták gyári és sokszor silány utánzatainak ma is nagy divatja mellett, sokan szeretnének egy-egy régi szép szőnyeghez jutni.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Keleti szőnyegek

    0

    A keleti szőnyegek gazdag világába vezet be ez a kötet, amelynek szerzői évtizedeken keresztül tanulmányozták a különböző szőnyegtípusok sajátosságait. Anatóliának, a Szafavidák Perzsiájának szőnyegeit éppúgy leírják, mint a mogulok Indiájában vagy a Kaukázus különböző vidékein készült darabokat. Szólnak anyagaikról, technikai sajátosságaikról, motívumvilágukról, és segítséget nyújtanak abban, hogyan lehet megállapítani egy-egy tárgy származási helyét és készülési idejét. A sok színes képpel illusztrált kötetet, amely a keleti szőnyegek kedvelőinek és a gyűjtőknek egyaránt nélkülözhetetlen, szakkifejezések jegyzéke egészíti ki.

    15 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Képes divattörténet az ókortól napjainkig

    0

    Az emberek ősidők óta ruhával fedik be testüket, egy-egy öltözködési forma mellett azonban ritkán tartanak ki hosszú ideig. A divat nagyon jellemző a korra és a társadalomra, illetőleg bizonyos társadalmi rétegre. Alakulásának ismerete, figyelemmel kísérése tehát nagyon tanulságos bepillantást nyújt elődeink életébe. Aki a mai színek, a mai formák iránt érdeklődik, az szívesen nézegeti az elmúlt idők ruháit, cipőit, kalapjait és hajviseleteit is, a néha szép, máskor bizarr, sőt olykor valósággal nevetségesnek nevezhető divatot. A régi korokból nagyon kevés eredeti ruhadarab maradt ránk, így tehát az öltözködés történetének tanulmányozásához a képzőművészeti ábrázolásokat kell segítségül hívnunk. Ezek az alkotások minden utólagos elméleti rekonstrukciónál hitelesebben mutatják nekünk, mit, mikor és hogyan viseltek, sőt sezrencsés esetben még az egykori környezetet is megörökítik. számot vetettek ezzel a könyv szerkesztői is, és rendkívül gazdag illusztrációs anyagukat hiteles képet nyújtó kortársi ábrázolásokból állították össze: festményekből, szobrokból, metszetekből, rajzokból, illetőleg a legújabb kori részben divatlap-illusztrációkból és fényképekből. A könyv első része a történeti fejldősét mutatja be, az ókori Egyiptomtól és Mezopotámiától egészen napjainkig, nem hagyva ki egetlen olyan országot sem, amely jelentős szerepet játszott egy-egy adott időpontban a divat fejlődése terén. A második rész az egyes ruhadarabok alakulását kíséri nyomon, a fejfedőktől a lábbeliig, de nem felejtkezik meg olyan divatos tartozékokról sem, mint az ékszerek, a kesztyűk, a legyezők vagy a napernyők. A gyors áttekintést, a különféle helyeken felbukkanó ruhadarabok összekapcsolását gondosan készített névmutató biztosítja. 41 színes táblával és 995 fekete-fehér képpel

    6 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Magyar menyasszony

    0

    6 000 Ft
    Tovább olvasom
  • Modern magyar fémművesség

    0

    Az ötvösművészet valamikor a drága anyagok és a nemesfémek megmunkálását jelentette, közönsége is igen szűk réteg volt, a társadalom legtehetősebbjei. A modern életforma és a mai öltözködési- és lakáskultúra teljesen átalakította az egykori ötvösművészet képét, nemcsak az olcsó fémek, a réz, vas, sőt az alumínium vonultak be a az új művészet nyersanyagai közé, de a formálás módja, a stílus is teljesen megváltozott. Koczogh Ákos tanulmánya áttekintést ad a mai modern fémművesség mestereinek munkájáról. Részletesen elemzi azokat az új igényeket, amelyek a mai ötvösséget átalakították, és ismerteti a technikai eljárások új vonásait, esztétikai eredményeit is. A gazdag képanyag segítségével bebizonyítja, hogy bár a mai fémművesség az egyszerű anyagok és az egyszerű formák művészete, mondanivalójának tartalmassága és művészei színvonala nem marad alatta a régi ötvösségének.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Molnár Imre bőrműves iparművész

    0

    Molnár Imre (Budapest, 1942) Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész. Alkotói életútjára nagy hatással volt az 1970-es években induló táncházmozgalom, valamint a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, amelynek maga is tagja, aktív résztvevője volt. 1973-ban lett a Népművészet Ifjú Mestere, 1974-ben pedig Népi Iparművész. 1976-tól mind a mai napig Csepelen, a saját műhelyében dolgozik. 1979-ben a Művészeti Alap, 1992-ben a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége tagja lett. 1995-ben csatlakozott a Modern Etnika (későbbi nevén Tradíció) öltözéktervező művészcsoporthoz – textilművészek öltözeteihez készített bőrtárgyakat: táskákat, öveket, mellényeket, fejfedőket és egyéb kiegészítőket. 2013-tól a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. Az Iparművészek – Tervezőművészek sorozat legújabb kötetében Molnár Imre pályaképét Dr. Horváth Hilda művészettörténész a legfontosabb műveket is elemző tanulmányban és a művésszel készült interjúban mutatja be. Az életmű kiemelkedő alkotásairól készült színes képmelléklet és az életutat adatszerűen feldolgozó függelék teszi teljessé a kismonográfiát.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Öltözködés és divat

    0
    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Pipagyűjtemény

    0

    2 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Régi magyar üveg

    0

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Régiségek képes enciklopédiája

    0

    Akár lelkes műgyűjtő valaki, akár csak újonnan támadt benne érdeklődés a műtárgyak iránt, nagymértékben fogja növelni mind tárgyi tudását, mind a bennük lelt gyönyörűséget ez a pompásan illusztrált enciklopédia. A színes táblákon csoportosított több mint 1000 fényképet hivatott szakemberek magyarázzák meg a világ minden tájáról választott, klasszikus darabokat véve alapul. Ez a Paul Atterbury és Lars Tharp szerkesztésében megjelent könyv hat főcsoportban nyújt fontos információkat bútorról, üvegről, ezüstről, órákról és keleti műtárgyakról. Mindegyik témát történeti összefoglalás vezeti be, majd illusztrált példákon követhető a stílusok fejlődése az egymás utáni korszakokon keresztül.

    3 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Rohanjunk a rohadó időkkel

    0

    1 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Szentpéteri József pesti ötvösmester művészete

    0

    Különlenyomat a Budapest Régiségei 1937. évi XII. kötetéből

    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményei

    Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményei

    0
    1 500 Ft
    Kosárba teszem
  • A lámpa históriája

    A lámpa históriája

    0

    A ​lámpa históriája A mesterséges világítás történetét mondja el a tűz lobbanásától a nagyvárosok éjszakai ragyogásáig. Barlangok mélyén derengő foklafényről, pislákoló mécsekről, gyertyacsillárokról, öreg gázlámpákról szól a könyv. Régi időkbe viszi az olvasót, messzi tengerekre, ahol a Rodoszi Kolosszus fénye lebeg a vizek felett. Távol Keletre, ahol vidám sárga emberek nyüzsögnek a színes lampionok alatt. Megismertet hazai földön a betyárcsárda fényével, a cári palota ragyogó gyertyacsillárjaival, Párizs, London régi utcai lámpáival, a fiakker s az első mozdony világításával. utunk során találkozunk lámpahordó fiúkkal, hosszú létrát cipelő lámpagyújtogatókkal, Raszputyinnal, a cári lámpák őrével, s fülünkbe cseng az éjjeli bakter monoton éneke.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem