Kultúrtörténetünk egyik legfontosabb ágáról, a magyar könyv történetéről mindeddig nem jelent meg a nagyközönség igényeit kielégítő, átfogó jellegű munka.
Ezt a hiányt akarta megszüntetni a kiadó, amikor felkérte Fitz Józsefet és Kéki Bélát, könyvtörténetünk kiváló ismerőit egy kétrészes mű megírására, amely a legrégibb időktől napjainkig bemutatja a magyar könyv fejlődését.
E mű 1711-ig terjedő első része Fitz József munkája. Könyvünk szélesebb olvasótábor számára szóló összefoglalása a szerző készülő, többkötetes tudományos rendszerezésének, melynek első kötete a közelmúltban jelent meg. (Fitz József: A magyar nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története. I. A mohácsi vész előtt. Akadémiai Kiadó 1959.) Éppen ezért csak szakembert érdeklő részletekbe nem bocsátkozik; olvasmányosan, színesen, gazdag hangszereléssel, a könyvesztétika szólamát is megpendítve idézi fel a magyar könyv múltját.

Bogdán István új könyvében is régi korokat, régi históriákat faggat, hogy előző két kötetéhez hasonlóan (Régi magyar mesterségek, Régi magyar mulatságok) a magyar múlt művelődés-, tudomány- és technikatörténetének elfeledett vagy rejtőzködő adataival ismertesse meg olvasóit.
Csaknem egy évezred történelmét kalandozza be a szerző, hogy a ma hazai tudományos és technikai forradalmának hajszálgyökereit felkutassa. A bánya- és kohóipar, a nyomdatechnika és a papírgyártás 18-19. századi hőskorát idézi föl, amikor például Debreczeni Mártonról, Röck Istvánról, Türk Györgyről és másokról készít portrét. De hírt ad az első valóban tudományosan művelt térképészeti munkákról vagy korszerű mezőgazdálkodásról.
De szó esik a könyvben lovagi tornáról magyar módra a végeken, a hírszerzés őseire bukkan, amikor a török világ neves íródeákjairól ír, vagy régi gazdasszonyok boszorkánykonyhájába pillantva, a ma ismét divatos gyógyfüvek párlatairól beszél.
Bogdán István régi korokat, régi embereket vallat, de a múltban mindig a jövőbe – jelenünkbe – mutató újat fedezi föl.