Nem ​tart sokáig Tara Brennannak rájönni, hogy betörni a suliba, ellopni egy kecskét, közben pedig gázspray-vel hadonászni nem kifejezetten jó ötlet. Hogy megbüntessék az elkövetett bűntettért, Tara szülei egy álmos kisvárosba, Willow Falls-ba küldik a lányukat olyan rokonokhoz, akiket alig ismer.

Mária Terézia kora, a magyar testőrírók – Bessenyei, Barcsay, Báróczi – világa elevenedik meg a sokoldalú író kisregényének lapjain. A szemléletes, színes korkép egy nem mindennapi szerelem keretét adja egy igen érdekes és ritka műfaj, a levélregény formájában. A végig érdekfeszítő, fordulatos történet ízét a hiteles irodalomtörténeti személyiségek jelenléte s a címszereplő -a láthatatlan testőr, a csúnya gnóm, a szerelem elől az alkímiához menekülő Báróczi Sándor (1735-1809) – nagy műgonddal megrajzolt hús-vér alakja adja. Az író tulajdonképpen neki állít emléket regényében: A kiváló stilisztának, akit Kazinczy Ferenc a nyelvművelő mozgalom ősének és saját példaképének tekintett. Irodalomtörténeti tény, hogy a szálas termetű testőrök közül kirítt vézna, rút külsejével, és boldogtalan magányában az aranycsinálás szenvedélyének rabja lett.

„Amikor te lettél a mi mamánk, akkor én még kis hülye voltam, és nem tudtam, hogy engem nem fogsz szeretni. Csak aztán mindig jobban megnőttem, és mindig jobban rájöttem.” Ilyet persze hangosan soha nem mondana a nevelőanyjának Judit, de éjszaka a kórházban, ahol az ember úgysem tud aludni, sok minden kimondható, vagy legalábbis végiggondolható. Juditnak most bőven van ideje a magányos párbeszédre, hiszen jó darabig nem rohanhat úszni, dzsúdózni, huzakodni ikertestvérével, a lüke Ágival, hiszen feküdnie kell.

Térben és időben ugyan távol esik tőlünk a kötet történeteiből elénk táruló világ, de bármennyire idegennek tűnik is a „walesi bárdok” világa, mégis az európai népek közös hagyományának egyik fontos fejezete. A magyar olvasó fülének pedig különösen nem cseng ismeretlenül a „walesi bárdok” kifejezés, elég, ha Arany János balladájára utalunk. De ki ne ismerné Arthur király nevét, ki ne hallott volna a Kerekasztal lovagjairól, Trisztán és Izolda szerelméről vagy Parszifálról, a Grál-lovagról, hogy Lear királyról, Shakespeare egyik király hőséről ne is beszéljünk. A walesi bárdok történeteit ma a világ Mabinogion néven ismeri. Ezt a prózában írott gyűjteményt korábbi lejegyzések alapján a XIV. században írták, legrégibb időkre visszanyúló történetei a kelta mondakincs számtalan elemét őrizték meg. G. Beke Margit feldolgozása – akárcsak Északi istenek és Északi hősök c. könyvében – olvasmányos, nem állítja olvasóit nehéz feladat elé, mégis éreztetni tudja a régmúlt, az ősi néphit és a meseszerű történetek elemeiből összeötvöződő különös világ levegőjét. A történeti, néprajzi magyarázatokat és jegyzeteket Sz. Molnár Ágnes készítette, s ő válogatta ki a kötet gazdag fotóanyagát is.

Podmaniczky Júlia nyolc esztendőt várt bízó türelemmel, míg szerelmével Jósika Miklóssal, a kor legünnepeltebb írójával egybekelhetett. Házasságuk boldog derűjét hamarosan a forradalom, a szabadságharc és a bujdosás viharos eseményei kavarták fel, majd az emigráció nehéz esztendei következtek. Jósika Júlia bátran és boldogan támogatta férjét politikai szereplésében, s a számkivetettség évei alatt nemcsak a lelket tartotta a csalódott és közönségétől megfosztott íróban, hanem kenyérkereső foglalkozást is vállalt, és brüsszeli boltosasszonyként is remekül megállta helyét. Az ő derűs, talpraesett, gyengéd és áldozatos alakjának állít emléket Kertész Erzsébet regénye.

Hallott már valaki Kokas faluról? Lakói szerint békés, barátságos hely. Eszter és Robert szerint azonban igazi rémálom. Az angliai testvérpár nem önszántából nyaral Kokason, a szüleik küldték őket ide. A kerti budit még csak megszoknák, de amikor rájönnek, hogy a húsleves errefelé az udvaron gyanútlanul kapirgáló tyúkból készül, akkor betelik a pohár. Eszter egy komondorral együtt útra kel, Robert pedig felkap Sári ló hátára, és a húga után ered. A gyerekek haza akarnak szökni Londonba. Útközben veszélyes kalandokba keverednek, vicces alakokkal találkoznak, és barátokra is szert tesznek. Talán végül még Magyarországot is megkedvelik?

Az egyik legjelentősebb óír hősmonda, a Táin Bo Cualnge, vagyis A cualngei bikarablás most kerül először magyar nyelvű feldolgozásban olvasóközönségünk elé.
Ez a versekkel élénkített prózai eposz az ulsteri mondakör fő elbeszélése, nem történeti forrásmű, de rendkívül értékes adatokat tartalmaz az ősi ír társadalom megismeréséhez. Költőileg a Nibelung-ének vagy az Edda fölötte állnak, de az ír-kelta mondák hamisítatlan eredetiségüket tekintve felülmúlják a germán emlékeket.
G. Beke Margit feldolgozása, akárcsak a walesi mondákat bemutató Bárdok, mesemondók c. kötetben, olvasmányos formában is éreztetni tudja a régmúlt különös levegőjét.

Bár a kamaszsors eddig sem volt kifejezetten egyszerű, a tizenhatodik születésnap felé közeledve újabb megválaszolandó kérdések bukkannak fel. Olyanok, mint például: mi érdekli valójában a fiúkat? A szoknya hossza?

Szép dolog a szerelem, különösen akkor, ha kölcsönös, és semmi sem zavar be a képbe. Úgy tűnik viszont, hogy a zavaró tényezők mindig lesben állnak. És ilyenkor nem marad más, mint levonni azt a következtetést, hogy a szívügyek tök bonyolultak!

Számos fényképet ismerünk Marxról és családjáról, köztük talán a legismertebb, amely Marxot barátjával, Engelsszel és három lányával ábrázolja. A kép 1864-ben készült. Jenny húszéves volt, Laura tizenkilenc, a középen ülő Eleanor kilenc. A kislány vékony lábait lógázva azon igyekszik, hogy rátaposson nővérei krinolinjára. A kép szereplőiről és még sok, hozzájuk tartozó személyről, a tizenkilencedik század második felének izgalmas koráról szól ez az igaz történet, amelynek – az író őszinte fájdalmára – nincsen hepiendje.

Élt egyszer egy skót kisfiú – úgy hívták: Archie Belaney – aki annyira rajongott az indiánokért, hogy elhatározta… indián lesz. Alighogy iskoláit befejezte, áthajózott az óceánon, és bevetette magát Kanada őserdeibe. Az indiánok szívesen fogadták maguk közé, nevet is adtak neki. Így lett Szürke Bagoly, és ezt a nevet megtartotta haláláig. Népének nagy barátja, szószólója volt. Tudós természetkutató. Különösen a hódok életét tanulmányozta nagy elmélyültséggel. Cikkeket, regényeket írt az indiánokról, előadásokat tartott – népszerűsége nőttön nőtt. Mindenki indiánnak tartotta, csak halála után derült ki, hogy valójában fehér ember. 1880-ban született, és 1937-ben halt meg. Legnépszerűbb ifjúsági regénye a Két kicsi hód.

A csöpp bagolyfióka, Guszti messzire téved a családi fészektől. Misu megtalálja, és úgy dönt, visszaviszi a szüleihez. Az ám, de a fióka otthonát, a rejtélyes Bagolytanyát lehetetlenség száraz lábbal megközelíteni. Ezért aztán Misu és barátai, életükben először, elindulnak a folyón egy kenuval – és persze Gusztival. Vajon sikerül-e eljutniuk a sűrű bozóttól ölelt, rejtélyes Bagolytanyára? A csodakosaras című könyv nagy sikerű szerzőpárosa,Nógrádi Gergely és Hajba László ezúttal a barátságról, az állatok iránti felelősségünkről, és az egyik legősibb és legkedveltebb sportról, az evezésről mesél a gyerekeknek.