Leírás
A Reneszánsz és barokk Erdélyben című tanulmánykötet második kiadása után most újabb művészettörténeti munkával jelentkezik B. Nagy Margit – Várak, kastélyok, udvarházak. Forráskiadványról van szó: a várépítésnek abból a hosszú múltjából, amely hazánkban a dák erődrendszer és a római castrumok korától a feudális kor végéig terjed, két század magyar nyelvű dokumentumait válogatta össze. Ezek a XVII. és a XVIII. században készült leírások már nemcsak a váraktól, hanem az akkor még álló kastélyokról és udvarházakról is adnak leltárszerű képet. Hét vár, tíz kastély és huszonhat udvarház elevenedik meg előttünk urbáriumok és konskripciók, sőt alaprajzok és egykori metszetek alapján. Közel félszáz épület, épületcsoport, úgy, ahogy a régiek látták, Van közöttük, amelyik azóta egészen megsemmisült, mint a gridi udvarház, másokat lebontottak és újakat építettek helyettük, mint akoronkait, de a legértékesebbeket restaurálják, köztük a bonchidai kastélyt. Öröm őket mai szemmel megújulva látni. A szakember, a művészettörténész és helytörténész számára nélkülözhetetlen segédkönyv, ez az egészében eddig még közzé nem tett leltár- és összeírás-gyűjtemény. De nemcsak a szakember, hanem mindenki számára van mondanivalója, aki a múltat nem lezárt kornak, hanem alapnak tekinti, amelyen állunk. Az itt bemutatott várak, kastélyok, udvarházak az itt élő nemzetiségek és a román nép közös alkotásai; hiszen a városok céhes mesterei nélkül éppúgy nem képzelhető el erdélyi épület, mint a román, magyar, szász és székely népi mesterek közreműködése nélkül. Bennük történelmi események játszódtak le, róluk monográfiák, emlékiratok és regények szólnak. Ezek mellé sorakozik most mindnyájunk könyvespolcán B. Nagy Margit új könyve a műalkotást dicsérő előszavával, a két-három század előtti leírások archaikus szövegeivel és a múlt tárgyi maradványait a mai tudomány szintjén bemutató gazdag jegyzetanyagával. Egy könyv, amely a múltból a jelenbe vezet.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.