Leírás
Ezek a „Preludiumok” előtanulmányokul akarnak szolgálni az olvasónak a filozófia rendszeres tárgyalásához s összefüggésükben programmot alkotnak azokhoz a vizsgálódásokhoz, amelyeket, mint hiszem, később fogok véghezvinni. Még néhány évig történelmi munkákkal lévén elfoglalva, örömmel és hálával ragadtam meg a tisztelt kiadócégtől nekem nyújtott alkalmat, hogy saját filozófiai meggyőződésem alapgondolataival már most lépjek a nyilvánosság elé. Az itt egyesitett tíz értekezés — közülük eddig csak kettő, a harmadik és a hatodik jelent meg nyomtatásban – egymástól függetlenül jött létre, s mindegyikük magában álló egész. De közös feladatot teljesítenek, amennyiben egymást kiegészítve és magyarázva, a filozófiának egy meghatározott fogalmát általánosán érthető módon lehetőleg sokoldalú szemléletességre hozzák. Mindegyikük kísérlet arra, hogy az olvasót közönséges felfogásmódjától az odanyíló sok út valamelyikén, majd közvetve a történelem által, majd közvetlenül a problémákon keresztül, a filozófia százkapujú Thébájába vezesse. Némelyek ez utak közül egészen a közepéig nyúlnak; mások a küszöbön vagy a kapuk előtt érnek véget. Szándékom volt világosan feltüntetni azt, mily viszonyban áll a filozófiának tőlem elgondolt fogalma a történeti fejlődéshez s a régebbi és mostani filozófia főirányaihoz, a többi tudományhoz és a jelenkori műveltségi állapothoz. Egészben ezzel egy filozófiai rendszer alaprajzát adom, amelynek számára a kriticizmus nevét veszem igénybe: mert ez az alaprajz, amennyire látom, teljesen azonos a kanti filozófiáéval, bármennyire térek is el az utóbbitól a részleges fogalmi anyag formálásában. Mi mindannyian, akik a XIX. században bölcselkedünk, Kant tanítványai vagyunk.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.