Elérhetőség: Készleten

Öreg szekér fakó hám

Cikkszám: 106395

2 000 Ft

„Mikor 1736-ban Mária Terézia, a szép termetű főherceg-kisasszony elvette Lotharingi Ferencet, Magyarországon is sok „Te deumot” mondtak el a papok és még több áldomást ittanak a menyegző megünneplésére a nemesi renden levők. Gróf Brunswick Károly, az akkori nógrádi főispán, váltig törte fejét, mikép tűnhetne fel az udvar előtt. Mert stréberek már akkor is voltak. Sőt azelőtt is. Erősen gyanakszunk, hogy már a bibliai Ábrahám is stréberségből akarta feláldozni a kis Izsákot. De maradjunk a nógrádi főispánnál, aki szerette volna erre az alkalomra derekasan kivágni a rezet. Valami nagy loyalitást akart, de ami mégis olcsó legyen. Sokáig gondolkozott, mig végre kiadta a parancsot, hogy a lakosság emlékfákat ültessen. Ez a loyalitás maradandó is és nem kerül pénzbe. Minthogy roppant száraz esztendő következett, az emlékfák ritka helyen fogamzottak meg. De semmi közünk a többihez, a mi történetünk két hatalmasan fölpendült hársfáról szól, a melyeket nagyságos Lányi Pál ur ültetett el a Porovka nevü rétje végébe a csikavai határban. Negyven esztendő alatt hatalmas derekú terebélyes fákká növekedtek, dacára annak, hogy a hársfa lusta, vagy gyöngédebben kifejezve, hogy sokáig szeret fiatalnak látszani. Szóval Lányi Pál megélte, hogy a fák lombkoronája alatt tizenkét személyre teritett asztal lehetett teljes árnyékban. „

1 készleten

Kategóriák ,

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Sorozatcím

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Öreg szekér fakó hám” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük