Leírás
Sorozatunk, a Székely Nemesi Családok háromszéki köteteit Pálmay József további munkáinak újrakiadásával folytatjuk. A Marosvásárhelyen, 1904-ben megjelent Marostorda vármegye nemes családjai hasonmás kiadását négy, ugyancsak a székely fővárosban született munkával egészítjük ki. Ahhoz, hogy a különböző méretű, szerkesztésű kiadványokat egységes kötetbe illeszthessük, utóbbiak közül hármat újra-szedtünk, az eredeti írásmód megváltoztatása nélkül. Az ábraanyagot, ennek megfelelően, részben szintén átszerkesztettük.
A megjelenés sorrendjéhez tartalmi okokból, nem ragaszkodtunk. A székely vértanuk és a marosvásárhelyi ref. temető síremlékei szintén Budapesten jelent meg, előszavát 1913 júliusában jegyezte a szerző. Értéke mindenekelőtt abban áll, hogy a temetőnek az első világháború előtti állapotát örökíti meg. Az elhunytak névsorát helyrajzzal közli (l. az általunk feljavított, mellékelt térképét), majd a sírfeliratokból mutat be egy csokrot, illetve tizenhárom sírkőre faragott családi címert. Utóbbiakat még ugyanebben az évben újraközli a Turul heraldikai és genealógiai közlönyben (Czimeres sirkövek, Turul, XXXI, 21-24.), kettővel ki is egészítve, illetve részletesebb leírásukat adva. Kötetünkbe A székely vértanuk… említett fejezete helyére ezért ezt a dolgozatot illesztettük.
Pálmay József, kötetünkben újraközölt negyedik munkája A római szent birodalmi Széki gróf Teleki-nemzetség marosvásárhelyi levéltárában őrzött, eredeti okiratokon levő cimeres pecsétek betűsoros jegyzéke, amelyet ifj. Biás Istvánnal közösen adtak ki Marosvásárhelyen, 1909-ben.
A Székely Nemesi Családok Marostorda megyei marosvásárhelyi kötetét az ugyanott 1911-ben megjelent dolgozattal zárjuk: a Szoblahói Pálmay József családtörténetíró magánlevéltárának anyaga (1526-1849) kiskiadványt Pálmay József fia, Pálmay Sándor jogszigorló állította össze. Mint azt a sorozat első kötetének nyitójegyzetében már jeleztük, ez a munka világítja meg legjobban a Pálmayak és az övékkel rokon munkát vállaló Cs. Bogáts Dénes vagy Endes Miklós fáradozásainak értékét, ma már pótolhatatlan voltát.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.