Leírás
Magyarságképünkben igen jelentős szerepe van a paraszti kultúrának, ezen belül is kiemelkedő a textil- és öltözködéskultúra.
A néprajztudománynak erről az ágáló) több évtizede nem látott napvilágot átfogó mű. A szerző – a történeti viseletkutatás egyik legkiválóbb szakembere – jelen kötettel vállalta a magyar nyelvterület, vagyis a történeti Magyarország viseleteit összegző mű megalkotását. Mindenek előtt felhívja az Olvasó figyelmét arra a téves felfogásra, amely a népviseletet a népművészet jelenségei közé sorolja.
A népviselet ennél több:
„Nincs a paraszti életmenetnek másik olyan területe, ami az öltözködéshez hasonló folyamatossággal, rugalmassággal követné és tükrözné hajdan volt nagyanyáink, nagyapáink mindennapi törekvéseit, becsvágyát, ahogy megjelenésükkel megfogalmazták, megrajzolták az önmagukról alkotott képet.” – írja a szerző.
A történeti áttekintést, a feudalizmus, majd a kapitalizmus kori jellemzők bemutatását követően megismerkedhetünk a viselet egyes elemeivel, az egyes ruhadarabokkal, egyrészt funkciójuk, másrészt alapanyaguk szerint csoportosítva. További besorolást jelent az öltözetelemek nemek, ezen belül is a különböző korosztályok szerinti csoportosítása. Ezután tájegységenként kerül sor egy-egy közösség viseletkultúrájának ismertetésére. Végül, mintegy függelékként csatlakozik a könyv végére a „kivetkőzés”, illetve „átöltözés” gondolatköre, a népviselet elmúlása.
A szerző tekintetbe vette annak lehetőségét is, hogy a táji sajátosságok megismertetésével, hangsúlyozásával a jelmeztervezők rekonstruálhassák, színpadra álmodhassák egy-egy táj vagy falu öltözetét.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.