Elérhetőség: Készleten

Hol a pofátlanság határa? 2

Új moralisták, farizeusok
Szerző: Bayer Zsolt
Cikkszám: 104197

400 Ft

Bayer Zsolt vagyok, 1963-ban születtem Budapesten. Meglepő módon előbb általános iskolába jártam, majd utána gimnáziumba. Pontosabban a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, éppen öt évig, mert orosz nyelvből nem tudtam abszolválni elsőre a harmadik évet. Érettségi után voltam segédmunkás, képesítés nélküli tanító, miegymás. Majd elvégeztem az ELTE TFK magyar-történelem szakát. Közben 1988-ban alapítója voltam a Fidesznek, kenyeremet pedig műtősfiúként kerestem. Diploma után újságot írtam. Előbb az akkor induló Mai Napnál majd az akkor induló Kurírnál dolgoztam (Istenem, de hülye is tud lenni az ember!), innen hívott el a Fidesz, hogy legyek a sajtófőnökük. Az lettem. Három évig. 1993 nyarán hosszas egyeztetéseket követően a Népszabadság munkatársa lettem. Ne kérdezzék miért, ma már én sem tudom. Hirtelen jó ötletnek tűnt. Egy évig voltam ott, majd a Magyar Televíziónál dolgoztam. Ezután saját céget alapítottam, és elkészítettem az 1100 év Európa közepén című sorozatom első 14 epizódját. Ezt követte a Kamaszkorunk legszebb nyara – Amerika című sorozat, és következett az 1100 év… második, Nagy-Magyarországot bemutató része. Eddig megjelent köteteim: Tündértemető (novellák, 1994), Falig érő liberalizmus I-II (tárcák és publicisztikák 2000), 1956… „Hogy legyen jel (2000), 1100 év Európa közepén I (2001), Hol a pofátlanság határa? (2001). És most ez. Tényleg, Önök tudják, hogy hol van a pofátlanság határa?

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,2 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hol a pofátlanság határa? 2” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük