Elérhetőség: Készleten

Heidegger és a nemzetszocializmus

Tanulmányok
Cikkszám: 103255

2 000 Ft

A ​jelen kötetbe válogatott írások nemcsak Heidegger politikai működésének olyan fontos aspektusait vizsgálják, mint a szerepvállalás politikai filozófiai háttere, a német egyetem megújításának filozófiai megalapozása, a 30-as évek második felében kifejtett nácizmuskritika, hanem megpróbálják a felmerülő módszertani kérdéseket is megválaszolni. A kötet tanulmányai összefüggő képet rajzolnak Heidegger és a nemzetiszocializmus kapcsolatának tényeiről, fázisairól, a politikai aktivizálódás filozófiai motívumairól és a kiábrándulás filozófiai konzekvenciáiról, továbbá kirajzolódnak azok a kritikai perspektívák is, ahonnan megfelelő távolságból tekinthetünk e rendkívül összetett viszonyrendszerre.
A kötet hátterét részben Heidegger 2014-ben megjelent jegyzetfüzetei németül: Schwarze Hefte alkotják, melyek a Heidegger-filológiának komoly megrázkódtatást jelentettek. Mindmáig tizennégy jegyzetfüzet jelent meg a kritikai kiadás négy kötetébe tagolva. Ezek az 193141 közötti időszakot ölelik fel, vagyis náci párt hatalomra jutásának, Heidegger rektori tevékenységének, és a háború első éveinek időszakát. Megjelenésük és tartalmuk gyökeres fordulatot hozott a nemzetközi Heidegger-kutatásban és recepcióban.

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,4 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Sorozatcím

Terjedelem

Nyelv

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Heidegger és a nemzetszocializmus” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük