Leírás
Hatvanadik évébe lépett a művész, amikor belső szükségét érezte annak, hogy ecsettel, tollal, ceruzával – mint bármikor kézügyben lévő modellt: önmagát megörökítő képek, rajzok, vázlatok után az írott emlékezés műfaját is megpróbálva szembenézzen addigi életével. Aztán újabb két évtizedre fiókba zárt a papírra vetett és gépiratba áttett Följegyzéseket, s csak nem sokkal halála előtt húzta elő és bízta barátaira, s általuk a közösségre, amelyből vétetett. Most íme, itt az írott önarckép. Nem szépírói babérokra pályázik benne a művészként és immár mindenéképpen halhatatlan Nagy Imre, hanem a parasztsorsból világhírű művésszé válás és a hírnév magasságában is népéhez tartozás emberi vallomását írja meg mindnyájunk számára – tanúság gyanánt.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.