Elérhetőség: Készleten

Értekezések a történelmi tudományok koréből I.

Cikkszám: 106166

8 000 Ft

A dualizmus korában hazánkban is létrejött – a többi tudományterület mellett – a történelem tudományos igényű műveléséhez elengedhetetlen intézményrendszer, megalakultak a tudományos társaságok, elindultak a szakfolyóiratok, publikációs, forrásközlő fórumok. Ezek közé tartozott a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott „Értekezések a történeti tudományok köréből” c. sorozat. Szerkesztői között találjuk Hunfalvy Jánost, Szilágyi Sándort, Fraknói Vilmost és még számos jeles történettudóst. A sorozat alapvetően a kisebb terjedelmű, egy-egy részproblémát körüljáró tanulmányok orgánuma volt. Számos, ugyancsak kisebb terjedelmű forrásközlés is napvilágot látott e sorozat hasábjain, amelyek az adott részterületeket illetően jelentősen befolyásolták a tudományos álláspontok alakulását. A kor összes jelentős történésze pukblikált benne, a teljesség igénye nélkül: Acsády Ignác, Áldásy Antal, Békefi Remig, Borovszky Samu, Csánki Dezső, Domanovszky Sándor, Fejérpataky László, Fényes Elek, Fraknói Vilmos, Hunfalvy János, Ipolyi Arnold, Karácsonyi János, Lukinich Imre, Madzsar Imre, Mályusz Elemér, Marczali Henrik, Pesty Frigyes, Pulszky Ferenc, Schönherr Gyula, Szabó Károly, Szekfű Gyula, Szilágyi Sándor, Tagányi Károly, Thallóczy Lajos, Thaly Kálmán, Wenczel Gusztáv. Ezek a tanulmányok sok érdekes tényt és adatot tartalmaznak, tájékozódási pontokként szolgálhatnak a ma kutatói számára is.

1 készleten

Kategória

Leírás

További információk

Tömeg 0,7 kg
Szerkesztő

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Értekezések a történelmi tudományok koréből I.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük