Elérhetőség: Készleten

Debreczeni László, Erdély vándorgrafikusa

Debreczeni László Itineráriuma 1928-1944
Cikkszám: 106998

1 200 Ft

Debreczeni László (Marosvásárhely, 1903. dec. 18. – Kolozsvár, 1986. szept. 20.): romániai magyar építész, grafikus, építészettörténész, műemlékvédelmi szakember. 1923-ban végezte el a műszaki technikumot. Az Erdélyi Fiataloknak alakulásától megszűnéséig (1940) munkatársa. Kós Károly, Thoroczkay Wigand Ede, Kozma Lajos hatására a grafikai munka felé fordult. 1925-ben ismerkedett meg Kelemen Lajossal, az ő javaslatára kezdte rajzolni Erdély középkori műemlékeit. Makkai Sándor ref. püspök megbízása alapján feltérképezett és 1929-ben közreadott – az Erdélyi református templomok és tornyok c., linóleummetszetekkel illusztrált albumában – 512 erdélyi ref. egyházi emléket. 1928-29-ben jelent meg Fatornyos hazámból c. cikksorozata, melyben fából készült templomokat, tornyokat, temetői emlékeket, házakat, berendezéseket mutatott be. A mi művészetünk c. munkája 1940-ben jelent meg Kolozsvárott. Lajstromba vette a kolozsvári műemlékeket, s ezt a 272 műemléket az 1957-ben Bukarestben megjelent Kelemen Lajos emlékkönyvben közzétette. Számos műemléktemplomot restaurált, egészített ki. – Irod. Tessitori Nóra: D. L.-ról, a vándor erdélyi grafikusról (Pásztortűz, 1930. 1. sz.); Gábor Dénes: Túl a formán – szép rendben (Könyvtár, 1977. 4. sz.); Péter Vass Ferenc: Hetvenöt éves D. L. (Korunk, 1978. 12. sz.); Cseke Péter: A történelem cselekedeteink igaz és etikus volta szerint ítél. Interjú D. L.-val (A Hét, 1979. 1. sz.); Balogh Ferenc: D. L. (Magy. Építőművészet, 1986. 6. sz.).

1 készleten

Kategóriák ,

Leírás

További információk

Tömeg 0,3 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Debreczeni László, Erdély vándorgrafikusa” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük