Leírás
A Délvidék magyar irodalma a XVIII. század végén, a XIX. század elején született meg az elnéptelenedett vidék honfoglaló írástudóinak a tollából – úgy, hogy többségük minden bizonnyal nem ismerte a középkori, XIV–XVI. századi előzményeket. Tetten érhető tehát az a pillanat, amikor már érdemes szólni a korábban még oly felettébb idegen táj, a meghódított, de lassan művelésbe vont parlag nyomán kelt érzésekről. Polgárrá kellett válnia ahhoz a táj emberének, hogy a munkája nyomán anyagi és erkölcsi értékekkel fölruházott föld és hegyvidék, folyó és vízpart, erdő és liget a lélek belső tájain is derűt és fényt nyerjen, félteni érdemes legyen. Hogy kellő megindultsággal nevezze végre otthonának a szülőföldjét. Hogy tisztán érezze, honnan indult el, ha távoli vidékekre utazott, és hová tért meg, ha a közösségének javát szolgálva hazatért. Kellett lennie egy pillanatnak, amikor a polgár úgy érezte: a művelésbe vont sivár ugar anyagi és szellemi igényeinek immár biztos alapja; olyan alap, ahol minden álmát és elképzelését megvalósíthatja, tervét és jóindulatát kiteljesítheti úgy, hogy azzal egyszersmind a nagy közösség, a haza üdvét is szolgálja. Miért lenne hát oly szemérmetesen rejtegetni való a szülőföld és a haza írói, irodalmi szolgálata a Délvidéken? Miért lenne szégyenletes egy sután hangszerelt vers (mert másutt ügyesebbek?), egy rosszul befejezett elbeszélés (mert másutt mélyebb a lelki kötődés?), egy torzóban maradt történeti tanulmány (mert másutt elevenebb az elmúlt századok emléke?), és miért teszünk röstelkedve mérlegre minden XIX. századi délvidéki műalkotást, intézményt, könyvet vagy iskolateremtő szándékot? Sem a táj, sem a lélek, sem az alkotói kedv nem sivárabb a Délvidéken más kultúrtájak megőrzött, megbecsült és évszázadok múltán hagyományként tisztelt értékeinél. És a megalkotott világ tágassága is ugyanazzal a jószándékkal mérhető, mint a magyar haza mindig és folyton újrateremtett égtájainak mindegyike.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.