Elérhetőség: Készleten

Az öt világvallás

Bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység, iszlám
Cikkszám: 105741

1 200 Ft

A kiváló valláskutató és indológus, Helmuth von Glasenapp nehéz és roppant bonyolult feladatot tűzött maga elé, amikor az öt legjelentősebb vallás – a bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám – ismertetésére vállalkozott. Mindegyiket mint önálló rendszert vizsgálja; először leírja jellemző vonásait, azután tér át történeti fejlődése ismertetésére, majd pedig tanai vizsgálatára. De nem elégszik meg ezzel, hanem összehasonlítja az öt vallást, kiemeli közös vonásaikat és különbségeiket, feltárja a kölcsönhatásokat a különböző vallások között, bemutatja egymással folytatott vitáikat, egymás ellen vívott harcaikat is, kidomborítja a különbségeket a közép- és kelet-ázsiai vallások, az „örök világtörvény vallásai” és az „isteni kinyilatkoztatás vallásai”: a kereszténység és az iszlám között. Vizsgálódásainál mindig az egyes vallások legfontosabb irataira támaszkodik, leírása tárgyilagos, világos, érdekes és elgondolkoztató.

1 készleten

Leírás

További információk

Tömeg 0,5 kg
Szerző

Kiadó

Kiadás helye

Kiadás éve

Fordító

Terjedelem

Nyelv

Kötés típusa

ISBN/ISSN

Állapot

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az öt világvallás” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük