Leírás
A kötet szerzői: Bakics János, Fazekas Andrea, Kiss Tamás, Szabadi Laura, Szigeti Éva, Takács Gabriella, Zsubori Andrea
Hogy születik a villányi borász, és hogy születik az erdélyi magyar vállal-kozó? Nyilván mindegyik borász és mindegyik vállalkozó másképp került ismert helyzetébe, és mindegyik saját története, tudása és eszméi alapján alakította ki szerepét. Mégis: a történelemben adott utak és lehetőségek hálózatai és az identitások vállalásának kényszere (hiszen hősünk borász a sváb hagyományú magyarországi Villányban, illetve magyar és vállalkozó a Románia részét alkotó Erdélyben) rokonítja, vagy legalábbis viszonyítja életútját és eszméit csoportja többi tagjának életútjához és eszméihez.
Mire jók az életút-interjúk? Arra is, hogy rekonstruálhassuk a való-ság egy képét, és tisztességes szociográfusként segítségükkel megraj-zoljuk a társadalmi viszonyok és gondok térképét. De Kovács Éva és Kiss Tamás tudja, hogy az interjúban megjelenő kép – ha mégoly tárgyilagos és mélyre-látó is egy olyan személy alkotása, aki önmagának is és a kérdezőknek is el akar számolni hányattatásairól, döntéseiről, válasz-tott magatartásáról, és így tovább. Az elszámolások szerkezete, a hivat-kozások és elhatárolódások, az identitások viszonyításai és az elhallgatá-sok az igazán beszédesek. A társadalom lelkéről beszélnek.
Bölcs írás a bevezető, csillogó az Erdély-könyv, s ígéretes szerző a villányi beszámolókat készítő öt tanítvány is.
Juhász Pál
Értékelések
Még nincsenek értékelések.