A ​művészetpszichológia addig is bő irodalma a hetvenes években még gazdagabbá és szerteágazóvá vált. A nagyszámú új tanulmány közlését az éppen egy évtizeddel korábbi válogatáshoz képest nem pusztán a mennyiségi gyarapodás indokolta. Részben képet kívánunk adni a korábbi kötetben nem képviselt kutatási területekről, amilyenek például az építőművészek, illetve az írók és kritikusok pszichológiai vizsgálata, részben be akarjuk mutatni, hogyan fejlődött a kutatási módszerek finomodásával olyan összetett pszichológiai jelenség, mint a költői munka folyamatának kísérleti vizsgálata. De a legjelentősebb változások a művészet néhány alapproblémájának pszichológiai megközelítésében és még inkább a műbefogadás pszichológiai összetevőinek feltárásában észlelhetők. Amint a pszichológia számos más területén, a művészetpszichológiában is a kognitív pszichológia jutott nagy szerephez. Megfelelően ennek számos tanulmányunk azt a módot kívánja felderíteni, ahogyan az olvasó, néző, hallgató megismeri a műalkotásokat, bennük a világot és önmagát; ahogyan feldolgozó kapacitása határt szab a művészethez való viszonyának.