1921. június hó 20-án született, Pécelen. A bonyhádi evangélikus Főgimnázium-ban tett érettségije után a Ludovika Akadémia hallgatója lesz, ahol 1944-ben hadnaggyá avatják. Front, hadifogság és hosszú internálás után 1948 tavaszán átlépi a jugoszláv határt. Innen Olasz-országba szökik, majd 1951-ben kivándorol Kanadába. Nős, öt gyermek apja. A Rómában megjelenő „Katolikus Szemle” és a párizsi Irodalmi Újság” állandó munkatársa. A nyugatra került költőnemzedék egyik legkiválóbbja. A szavak és a forma szerelmese, ki örök emberi mondanivalójával, nagy mesterségbeli tudásával a minden idők költőjének arcát tükrözi.Várostól elszakadni vágyó kistisztviselők, olajos kezű munkások, öt holdas, szegény parasztok földjéről indult el, rajongásig szeretett édesanyja és nagy-műveltségű tanár apja szeretetének fundamentumával. Faluja: Pécel ott guggolt Pest lába előtt. És ő, a gyárak és szán-tók közé szorult ember mindent látni vágyó szemével figyelte földje életét. Lát-ta a mosolyt és a könnyeket. Az örömet és a szenvedést. Látta az egyre szűkülő föld marasztaló ölelését; gyárak csábító füstjét.És hiába zárta el ettől a tájtól húsz hazátlan év; hiába emelkedtek köré határok, drótsövények, tengerek és idegen földek, ő még mindig ott ül „Magasban” című versének körtefáján és a megszállottak hitével meséli azt, amit csak a nagyon-szeretettek és kiválasztottak láthatnak ezen a földön.