Régóta tapasztalom, hogy az ún. avantgárd irányzatok között, illetve a 20. század művészetében milyen nehezen igazodnak el a laikusok, sokszor még a művészek és a teoretikusok is. Sokan földolgozták már az izmusok történetét, komoly dolgozatok egész sora keletkezett a témáról, de egy sincs közöttük, amelyik magyarázatot adna arra a kérdésre, hogy ami történt, miért történt. Minden írás, legyen az bármily fennkölten tudományos is, csupán leírja a jelenségeket, fölsorolja a történet elemeit, megszámolja a művészeket és a műveket, akkurátusan hozzájuk rendeli az évszámokat, hivatkozik korábbi szaktekintélyekre, tudós szerzőkre, akik valamikor hasonlóan számba vették már mindazt, vagy majdnem mindazt, amit most ismét számba vesznek az új szerzők – sajnos hasonlóan leíró aspektusból. Ha nem tudjuk, hogy valami miért történt, akkor hiába mondják nekünk százszor és ezerszer, hogy ez és ez történt, valójában nem értjük az egészet. Tudjuk, hogy megtörtént, ami megtörtént, de képtelenek vagyunk ítéletet alkotni arról, hogy jó vagy rossz, helyes vagy helytelen, igaz vagy hamis, értékes vagy értéktelen számunkra az, ami történt. Így a dolog roppant problematikus marad, akárhány szerző, akárhány dolgozata írja le a témát – éppen mert csupán leírja, de a miértre nem keresi a választ.