-
-
A fotográfia filozófiája
06 000 FtAz alábbi fejtegetések abból a hipotézisből indulnak ki, hogy az emberi kultúrában az őskezdetek óta két gyökeres fordulópont észlelhető. Az elsőt, a Kr. előtti második évezred közepe táján, a „lineáris írás feltalálása” címszóval jellemezhetjük: a másodikat, amelynek tanúi vagyunk, a „technikai kép feltalálása” címszóval. Lehet, hogy korábban már történtek hasonló fordulatok, de ezek számunkra már nem megragadhatók. Ez a hipotézis azt a gyanút tartalmazza, hogy a kultúra – és egyúttal maga a lét – kezdi alapvetően megváltoztatni a struktúráját. Az alábbiakban azon igyekszünk, hogy megpróbáljuk igazolni ezt a gyanút. Annak érdekében, hogy megőrizzük fejtegetéseink hipotetikus karakterét, lemondunk róla, hogy hasonló témájú korábbi munkákból idézzünk. Ugyanebből az okból nem adunk meg bibliográfiát sem. Ehelyett függelékben közöljük rövid jegyzékét azoknak az itt felhasznált vagy implikált fogalmaknak, amelyeknek definíciója nem tart igényt általános érvényre, de munkahipotézisként ajánljuk azok számára, akik az itt felvázolt megfontolásokat és vizsgálatokat tovább akarják folytatni. Mert az itt következő esszének nem az a szándéka, hogy egy tézist védelmezzen, hanem hogy hozzájáruljon a „fotográfia” témájának megvitatásához filozófiai szellemben.
-
-
-
Állócsillagok az asztrológiában
03 000 Ft„1940-ben kezdtem el asztrológiával foglalkozni. Előzetes ismeretek megszerzése után Győrffy László tanfolyamait látogattam. Joggal mondhatom, hogy jobb megalapozást – legalább is Magyarországon – sehol nem kaphattam volna. Győrffy László a magyar asztrológiai élet jeles alakja, a lehető legjobb asztrológiai irányvonalat követte és adta át tanítványainak. Amikor a párhuzamos – sohasem kihagyható – autodidaxisban is már megfelelően előrehaladtam, megismerkedtem az Ausztriából Magyarországra költözött kimagasló asztrológussal: Paul Regenstreiffel. Főként az a tény, hogy a továbbiakban tőle tanulhattam, meghatározó lett az életemre. Tőle tanultam meg az igazán magasszintű asztrológiát, olyan perspektívákban, olyan nagyvonalúan és mégis alaposan, ahogyan – legalábbis számomra – senki más nem tudta volna az asztrológia lényegi ismeretét átadni.”
-
-
-
Cseresnyés
02 000 FtA négy felvonásból álló dráma főszereplője, főhőse Cseresnyés Mihály, aki feleségével és három lányával Kecskemét mellett épített fel és működtet egy 20 holdas kertészetet, ahol a termékek feldolgozását és értékesítését is maguk végzik. Az első világháború után még rövid ideig képviselőséget is vállaló, társadalmi reformok ügyében cikkező, de megkeseredetté vált Cseresnyés ide vonult vissza, látva, hogy „ennyi bűnre és zavarra egy nagy megpróbáltatást fog mérni a sors, amelyben minden szervezet, eszme, szónoklat elzsibbad”. A telepére hívott emberekből, munkásokból akart nevelőként „a megpróbáltatás számára lelkeket csinálni”, akiket a „felkészült hűség” jellemez. Az emberek itt fát oltanak és költőket olvasnak. Mindent áthat azonban az irányító Cseresnyés kemény „magasabbrendűségre kötelező” eszmei szigora, amelyben egyedül a legidősebb lánya, Margit a teljes híve és követője. A családja többi tagjával feszült a viszonya, és a munkásai is majdnem mind elhagyták már. Ebben a helyzetben jelenik meg a középső lány, Ágnes meghívására egy pesti növénytanos fiatalember, Völgyi (Wunder) Rudolf, aki öt nap alatt lényegében megváltoztat itt mindent…
-
-
-
-
-
-
Stage 3: Moondial
0450 FtMoondial!’ As Minty spoke the word, a cold wind went past her, and her ears were filled with a thousand frightened voices. She shut her eyes and put her hands over her ears – and the voices and the wind went away. Minty opened her eyes . . . and knew that she was in a different morning, not the one she had woken up to. And so Minty’s strange adventure begins – a journey through time into the past, where she finds Tom, and Sarah . . . and the evil Miss Vole.
-
-
Terje Vigen
03 600 FtA nagy drámaíró Ibsent új oldaláról ismeri most meg a közönségünk, hazájában számtalan kiadásban ismeretesek elbeszélő költeményei s ezek között különösen kedvelt a „Terje Vigen”.
A „Terje Vigen” egy norvég halászlegény története, aki az angolok blokádzárja idején merészen áttöri a blokádot, hogy családjának élelmet szerezzen. S mikor már kis csónakjában van a gabona, elfogja őt egy angol hajó legénysége s minden hősies küzdelme ellenére foglyul ejtik és bebörtönözik. Öt év rabsága után szeretteinek már csak sírhalmát találja. Késő öregségére módja nyílna az egész életén át ápolt bosszú kitöltésére, mert a viharban csak ő tudja megmenteni fiatalkori ellenfelét, a büszke angol lordot és családját. Az egyszerű halász embersége azonban magasabban áll a lord emberségénél, s megmenti őket. Méltán példázza ez a kis történet a norvég nép küzdelmes sorsát és emelkedett lelkületét.
A bibliofil kiadásban, Hajdu Henrik nagyszerű fordításában megjelenő kötetet Bernáth Aurél festőművész színes akvarelljei teszik teljessé, olyan értéket adva ezzel az olvasó kezébe, amely méltó Ibsen nagy művéhez.