A középkorban oly népszerű alkímia – amely bizonyos értelemben a kémia elődjének is nevezhető – a huszadik században sokáig az áltudományok szimbólumának számított. A modern kor tudósai szerint az alkimisták zavaros hókuszpókuszai a fémek transzmutációjának megvalósítására – különös tekintettel az aranycsinálásra a „bölcsek köve” segítségével –, az örök ifjúság és élet elixírjének megalkotására és a mesterséges élet megteremtésére eleve sikertelenségre kárhoztatott, értelmetlen tevékenységek voltak. A múlt század kiemelkedő tudósai közül Jung volt az első, aki évtizedekig tartó munkássága során mindvégig komolyan vette és behatóan tanulmányozta az alkímiát. „Nagyon hamar észrevettem, hogy az analitikus pszichológia meglepő módon egyezik az alkímiával. Az alkimisták tapasztalatai az én tapasztalataim voltak, az ő világuk bizonyos értelemben az én világom is. Nekem ez magától értetődően ideális felfedezést jelentett, hiszen általa megtaláltam tudattalant kutató pszichológiám történeti ellenpárját. Pszichológiám ilyen módon történelmi alapot kapott, legbensőbb lényegét az alkímiával való egybevetés lehetősége, valamint a gnoszticizmusig visszanyúló szellemi kontinuitás adta meg.” A Pszichológia és alkímia egy elfeledett tudományág újraértékelésének alapműve, amelyben Jung egyik páciense álomciklusát felhasználva mutatja be, hogy az alkimisták által használt szimbólumok miként jelennek meg a pszichében