Kit nem nyűgöz le hat évszázad távlatából is Giotto freskóinak drámaisága, alakjainak szinte megfogható plaszticitása és égboltjainak kékje? De Simone Martini Madonnáinak költőisége vagy Andrea da Firenze híres Spanyol-kápolnabeli faliképeinek nagyszerűségi szintén magával ragadja a nézőt. Ez az a korszak, amikor a bizánciasan merev, hieratikus ábrázolásokat emberi érzelmek kezdik feloldani, és amikor a bibliai történeteket és eszméket kortársak, mint Assisi Szent Ferenc váltják tapasztalható valósággá. A fenséges, majesztétikus Madonna a városi polgárság öntudatra ébredésének reprezentálását vállalja föl (Duccio Maestája ); a szentek életében önéletrajzi események kerülnek színre (Simone Martini: Szent Márton lovaggá avatása ), arról nem is szólva, hogy kortárs portrék jelennek meg rajtuk résztvevőkként (Altichiero: Szent Lucia a ravatalon ).