A mű szerzője az 1970-es évek vége óta folytat sajtótörténeti kutatásokat, és a tárgyat több mint két évtizedig adta elő a felsőoktatásban. A sajtó történetét ugyan a médiatörténet részének tekinti, mégis az írott sajtó nyelvhez kötöttsége és az írás-olvasásból következő intellektuális vonatkozásai miatt világosan elhatárolhatónak tartja a vizuális és auditív médiumoktól, amelyek ezért a kötetben csak a nélkülözhetetlen utalások erejéig jelennek meg. Az előzményeivel együtt több évszázados múltra visszatekintő történetben elsősorban a magyar sajtó intézményének alakulására helyezi a hangsúlyt: a sajtó tartalmának létrehozóit (újságírók, szerkesztők), a sajtóüzem megszervezőit és működtetőit (kiadói vállalkozók és a kiadói üzlet), mindkét kategória felügyeletét, szabályozását (cenzúra, sajtópolitika), a sajtósokszorosítás, újságnyomtatás fejlődésének fő vonalát, a lapterjesztés alakulását (előfizetés, kolportázs, utcai árusítás), az információ megszerzésének fejlődését (az alkalmi levelezőktől a hírirodákig), az információ és véleményformálás sajtóbeli megjelenését (a laptípusokat és sajtóműfajokat), a tág értelemben felfogott szórakoztatás megjelenéseit (az irodalomtól a családi lapokig, magazinokig, illetve másfelől a bulvársajtóig) s a funkció és a működési mód közös célját, a lapolvasókat kívánja bemutatni. A kötet a magyar nyelvű periodikus irodalmat egységnek tekinti, szerves részeként mutatja be az ország határain kívüli magyar nyelvű sajtót is, amely különösen a XX. században a magyar szellemi élet és orientálódás lehetőségeit és gazdagságát reprezentálja.