Mindenkinek van egy elválhatatlan örök társa, aki végigkíséri az életen a bölcsőtől a sírig: saját maga. Mégis mennyire ismeretlen marad ez a kísérő. Soha egy pillanatra sem szakadhatunk el önmagunktól és egy hosszú élet sem elég, hogy igazán megismerjük magunkat. Az ember nem ismeri jól sem a testét, sem a lelkét. Ha valamit nagyon alaposan ismerünk, arra azt szokás mondani: úgy ismerem, mint a tenyeremet. Nos, az ember ezt nem mondhatja, mert tulajdonképen a saját tenyerét sem ismeri. Pedig ez testének az a része, amelyet valóban legtöbbször lát. A lélektan tudománya a legutóbbi néhány évtizedben igen nagyot haladt. Ez a haladás közelebb vitte az élethez. Most már nemcsak egyes elszigetelt, mesterségesen előállított lelki jelenségeket tud vizsgálni, hanem az összetett, a való életben szereplő folyamatokat is. Ez a nagyhivítású könyv nem a lelki élet nagy kérdéseit tárgyalja, csak a mindennapi élet apró dolgait. Célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a jelentékteleneknek látszó kis jelenségekre, amelyek mellett a legtöbben elhaladnak, a nélkül, hogy tudomást vennének róluk. Hogy hozzászoktasson bennünket saját magunk és mások elfogulatlan megfigyeléséhez.