-
A budai vár és ostromai
01 800 FtA kiadó várköteteinek ismert szerzője ezúttal a magyar uralkodók központjául szolgáló vár súlyos harcokkal terhes hét évszázadát tárja az olvasók elé, érdekesen megírt, gazdagon illusztrált munkájában. A „szakállas Budától” nevet nyert erősség a tatárjárás után indul fejlődésnek. IV. Béla betelepíti a Várhegyet, és erős fallal véteti körül. A király 1299-ben Esztergomból Budára költözik. Nagy Lajos már véglegesen Budán tartja székhelyét, és a hegy eddig pusztán álló déli nyúlványán megépítteti az első, a várostól különálló várat és királyi palotát. A vár első virágkorát Luxemburgi Zsigmond alatt éli, ekkor ölt végleges formát védelmi rendszere is. Hunyadi Mátyás uralkodása hozza meg Budavár és a középkori Magyarország fénykorát, amely ekkor a birodalom politikai, katonai, gazdasági, közigazgatási, diplomáciai és tudatosan formált kulturális, művészeti központja is. 1302 szeptemberében indul Buda első ostroma. Károly Róbert hívei a támadók, de a védők vállalják a kirohanás kockázatát. A véres harc a budaiak fölényes győzelmével zárul. 1526. szeptember 11-én a mohácsi síkon győztes oszmán sereg kardsuhintás nélkül veszi birtokába a várat, de hamarosan sorsára hagyja. Megkezdődik az ostromok hosszú sora. 1529, 1530, 1540, 1541, 1542, 1598, 1602, 1603, 1684 és 1686, amikor végre örökre lekerülnek a török hadijelvények a budai vár falairól; 1849 április–májusában ismét magyar vér öntözi az öreg vár falait. 1849. május 22-én Kossuth szózata tudatja a diadalt a nemzettel: „Budavár a miénk!” A századfordulón folyó hatalmas építkezések alakítják ki a barokk uralkodói rezidenciát. Itt jelenti be Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját, és itt írja alá Horthy a lemondó levelét. 1945. február 13-án a déli órákban fejezik be a szovjet Vörös Hadsereg katonái Budapest és a vár felszabadítását. A küzdelemből kiveszik a részüket a Budai Önkéntes Ezred vörös szalagos katonái is.
-
-
A nomádok földje
03 000 FtA nomádok földje tényfeltáró történet az amerikai gazdaság sötét mélységeiből, és azokról, akik a túlélés reményében feladták addigi életüket. Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új, alacsony költséggel járó munkaerőforrásra bukkantak: a folyton úton lévő, huszonegyedik századi nomádokra. A nagy gazdasági válságnak ők a láthatatlan áldozatai. Ők, akik tízezrével indultak útnak lakókocsivá alakított kisbuszaikban, az egyre növekvő nomádtársadalom tagjaiként. Ők, akik nem adják fel a reményt.
-
A sakkjáték legújabb nagy kézikönyve
08 000 FtLegteljesebb útmutató az elméleti és gyakorlati ismeretek kisajátítására magántanulás útján ugy a sakk technikáját, mint gondolkodástanát illetőleg a kezdetleges játékoktól a legmagasabb fokig. 360 ábrával, 250 mesterjátszmával (köztük a Millenáris Nemzetközi Sakkmesterverseny) és 150 feladvánnyal. Bilguer, V. der Lasa, Morphy, Bardeleben Dufresne, Zukertort, Berger, Bachmann és Dr. Wekerle László nyomán szerkesztették Akantisz Viktor és Rozsnyai Károly
-
Boszorkányság, mágia és alkímia
010 000 FtEnnek a könyvnek nincs szüksége magyarázkodó bevezetésre. Elegendő annyi, hogy a jelen könyvhöz hasonló ezidáig nem született. Grillot de Givry az okkult-mágikus tudományokhoz és tanításokhoz nyújt átfogó bevezetést, bemutatva: a boszorkányságot, a boszorkányszombatok rítusait, a démonok megidézését, a nekromancia mágikus tudományát, az asztrológia titkos nyelvezetét, a fiziognómia karaktereit, a kézelemzés tudományát, a tarot jóslehetőségeit, a tisztánlátás misztériumait, a talizmánok hatását, az alkímia, a mágia titkos tanítását, és természetesen számtalan okkult jelenség magyarázatát. Mindezt tudományos, olvasmányos és szórakoztató stílusban, közel 400 illusztrációval kiegészítve.
-
-
Engaging Ideas
01 500 FtLearn to design interest-provoking writing and critical thinking activities and incorporate them into your courses in a way that encourages inquiry, exploration, discussion, and debate, with Engaging Ideas, a practical nuts-and-bolts guide for teachers from any discipline. Integrating critical thinking with writing-across-the-curriculum approaches, the book shows how teachers from any discipline can incorporate these activities into their courses. This edition features new material dealing with genre and discourse community theory, quantitative/scientific literacy, blended and online learning, and other current issues.
-
-
Grősz József kalocsai érsek naplója 1944-1946
01 200 Ft1951 nyarán a vádirat azt állította, hogy Grősz József kalocsai érsek elvállalta volna „az államfői tisztség betöltését és az átmeneti kormány kinevezését”. Az érsek naplója, amelyet 1944 őszétől vezetett, ekkor jutott az AVH kezébe, s csak nemrég került visszaadásra. Mely gondok foglalkoztatták az ország második főpapját a sorsfordító években? Milyen ember, milyen pásztor volt? Ezekre felel a Naplón sorain keresztül Grősz József, aki 1945 nyarán ezt írta XII. Piusz pápának: „országunkon egy baloldali kisebbség uralkodik, amely ugyan a nép nevében beszél és rendelkezik, de a nép megkérdezése nélkül”.
-
Mata Hari
0800 FtMata Hari élete egyszerre cselekményben bővelkedő kalandregény és szenvedélyes románc. A hírhedt egzotikus táncosnőt 1917-ben kémkedés vádjával letartóztatták, majd nem sokkal ezután elítélték és kivégezték. De csakugyan kém volt? Pat Shipman biográfiája arra keresi a választ, mi a valóság, s mi a hazugság a mitikus, sötét szemű szexszimbólum életének sokat vitatott történetében. Pat Shipman kutatásai nyomán számtalan új információra derül fény erről a gyönyörű, csillogó és veszélyes asszonyról.
-
Tarzan és a hangyaemberek
0650 FtAkárhol járt is Veltopismakusban és akárkit hallott is megnyilatkozni, minduntalan az jutott a fülébe, hogy az emberek általában elégedetlenek királyukkal és a kormánnyal. Tarzan tudta, hogy elégedetlen emberek körében a dolgok nem úgy mennek, ahogyan kellene, és a fegyelem oly mértékben meglazul, hogy az őrzésével megbízottak hanyagsága felkínálja majd számára végül azt a lehetőséget, amit keres.