A kiadó várköteteinek ismert szerzője ezúttal a magyar uralkodók központjául szolgáló vár súlyos harcokkal terhes hét évszázadát tárja az olvasók elé, érdekesen megírt, gazdagon illusztrált munkájában. A „szakállas Budától” nevet nyert erősség a tatárjárás után indul fejlődésnek. IV. Béla betelepíti a Várhegyet, és erős fallal véteti körül. A király 1299-ben Esztergomból Budára költözik. Nagy Lajos már véglegesen Budán tartja székhelyét, és a hegy eddig pusztán álló déli nyúlványán megépítteti az első, a várostól különálló várat és királyi palotát. A vár első virágkorát Luxemburgi Zsigmond alatt éli, ekkor ölt végleges formát védelmi rendszere is. Hunyadi Mátyás uralkodása hozza meg Budavár és a középkori Magyarország fénykorát, amely ekkor a birodalom politikai, katonai, gazdasági, közigazgatási, diplomáciai és tudatosan formált kulturális, művészeti központja is. 1302 szeptemberében indul Buda első ostroma. Károly Róbert hívei a támadók, de a védők vállalják a kirohanás kockázatát. A véres harc a budaiak fölényes győzelmével zárul. 1526. szeptember 11-én a mohácsi síkon győztes oszmán sereg kardsuhintás nélkül veszi birtokába a várat, de hamarosan sorsára hagyja. Megkezdődik az ostromok hosszú sora. 1529, 1530, 1540, 1541, 1542, 1598, 1602, 1603, 1684 és 1686, amikor végre örökre lekerülnek a török hadijelvények a budai vár falairól; 1849 április–májusában ismét magyar vér öntözi az öreg vár falait. 1849. május 22-én Kossuth szózata tudatja a diadalt a nemzettel: „Budavár a miénk!” A századfordulón folyó hatalmas építkezések alakítják ki a barokk uralkodói rezidenciát. Itt jelenti be Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját, és itt írja alá Horthy a lemondó levelét. 1945. február 13-án a déli órákban fejezik be a szovjet Vörös Hadsereg katonái Budapest és a vár felszabadítását. A küzdelemből kiveszik a részüket a Budai Önkéntes Ezred vörös szalagos katonái is.