-
Csók és festék
0Megmaradt festményeiből ítélve biztosra vehető, hogy Kádár Erzsébetből kiváló festő lett volna, ha nem kell föladnia. Izmos intellektusa, egyéni látása, lényeget megragadni és anyagát szintetizálni képes elbeszélő, ábrázoló tehetsége képein, és még inkább írásaiban vitathatatlan. Többek közt Csók és festék című novellája és Egy város modellt áll című, Szentendrére emlékező esszéje jól mutatja, hogy fiatal énje milyen komolyan vette, élete céljának tekintette a festészetet. Állandó rajzolással, firkálással folyamatosan nevelte magában a festőt. Nem egy novelláját úgy kezdi, mintha pár (ecset)vonással kijelölne egy területet, amelybe megírandó figuráit fogja állítani. Ők lesznek a modelljei. Létükben, testi-lelki mozgásukban őket fogja ábrázolni.
-
Szőlő és bor
0A két részre tagolt könyv a csemege- és borszőlő-termesztés, a bor kezelésének ismereteit tartalmazza egyszerű, közérthető módon.
Összefoglalja a szőlősza porítóanyag-előállítást, telepítést, kezelést, a lugas-művelés tudnivalóit és a borkezelés fontos eljárását, elsősorban a kistermelők és háztáji, illetve házikertben szőlőműveléssel foglalkozók részére kíván segítséget és szakértelmet nyújtani. Foglalkozik a régi bevált módszerek mellett az új kutatások eredményeivel is. Mivel a szőlőtermelés és borászat alapvető tudnivalóit tartalmazza, hasznát látja a színes és szemléltető ábrákkal és táblázatokkal kiegészített könyvnek mindenki, aki szőlészettel foglalkozik, tehát nagyüzemi dolgozók és kisebb területen termelők egyaránt.
A művet részletes szakirodalmi felsorolás egészíti ki, amelyben azok, akik eddigi ismereteiket tovább kívánják fejleszteni, hathatós se-gítséget kapnak. -