-
-
-
A pénz evolúciója
03 600 FtA biológiai, a gazdasági és a szellemi élet evolúciója ugyanarra a logikára épül, mégis mindegyik evolúció más és más, mivel különböző természeti háttérmechanizmusok segítségével valósul meg. Ezeket tárja fel Mérő László könyve, amely a három éve megjelent Az élő pénz című könyv újraírt, átdolgozott kiadása. A könyv ugyanaz, de mégse, mivel az azóta eltelt időben sok gondolat letisztult, sok fogalom a helyére került – így lett ez az új kötet jóval rövidebb, olvasmányosabb, s eközben még szellemesebb és eredetibb.
-
-
Abigél
02 400 FtGina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, és önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el egy tizenöt éves kislány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendában, amelyet a kertben álló korsós leányt formázó szobor alakja köré sző a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon? Az Abigél Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. A regényből 1978-ban többrészes filmváltozat készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak ő írta. A könyv és a film együttesen Szabó Magda egyik legnépszerűbb művévé tette az Abigélt.
-
-
ArtDesigner. A magyar formatervezés fél évszázada
04 000 FtAz elmúlt fél évszázad magyar formatervezéséről szóló kötet mintavételül szolgál egy ellentmondásos korszak tervezőművészetének sajátos szakterületéről.
Több mint negyven év sikeres tervezési időszak után tanúi lehettünk, hogyan omlott össze a biztosnak állított ideológiára épülő politikai hatalom, a tartósnak látszó gazdaság, vele együtt a megélhetést jelentő hazai ipari szerkezet.
Elismert tervezők hogyan tudtak megküzdeni a megváltozott körülményekkel. A három nemzedéket átfogó kötet jól tükrözi a hazai formatervezés sajátosságát, a design szemléletbeli alakulását. -
-
Az orvos-genetikus szemével
0600 FtAz ismert szerző ebben a könyvében a genetika szabályszerűségeit híres emberek, nevezetes művek példáján próbálja érzékeltetni. A genetikus szemével nézi a múzeumokban a világhírű festményeket, olvassa József Attila verseit; számára Madách Imre alkotása nemcsak irodalmi élmény, hanem a kor genetikai ismereteinek példatára is, a testi adottságok és a személyiség összefüggéseit egy Shakespeare-dráma vagy Andersen-mese olvastán gondolkodtatják el, s elmebeteg zsenik alkotásai is genetikai képzettársításokra készteti.
-
Bibliai enciklopédia
03 000 FtHogyan, milyen időrendben keletkeztek a Biblia könyvei, és hogyan váltak egyetlen gyűjtemény részeivé? Hogyan fordították őket a világ nyelveire? Milyen ruhát viseltek, mit ettek, hogyan utaztak azok az ember, akik-e könyvekben szerepelnek? Miből készültek munkaeszközeik, fegyvereik? Hogyan ünnepeltek, hogyan gyászoltak, mit gondoltak egészségről, betegségről? Milyen volt az őket körülvevő világ, milyen volt kapcsolatuk a szomszédos és a távoli népekkel? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ ez a könyv, világos és közérthető formában. Könnyen és jól használható kézikönyv azok számára, akik most ismerkednek a Bibliával, és azoknak is, akik már jól ismerik ezt a művet, amely nemcsak több világvallás szent könyvének számít, de világszerte ma is a legolvasottabb könyv. A Lion-enciklopédiát felépítése rendkívül könnyen használhatóvá teszi: az Ó- és Újszövetségben szereplő személyekről és helynevekről ábécérendben ad tájékoztatást, a több anyagot tematikus rendben tárgyalja, összesen tizenkét fejezetben: – a Biblia földje – a régészet és a Biblia – a Biblia története – amit a Bibliáról tudni kell – vallás és istentisztelet a Bibliában – a Biblia alapvető tanítása – otthon és családi élet a Bibliában – ki kicsoda a Bibliában? – munka és társadalom a Bibliában – helynevek a Bibliában – nemzetek és népek a Bibliában – történeti atlasz a Bibliához A tematikus részek használatát ugyancsak betűrendes index könnyíti meg. Újdonságnak számít, hogy az Ó- és Újszövetségben szereplő alapvető fogalmakról és vallási tanításokról is rövid, összefoglaló tájékoztatást nyújt, mindenütt utalva az alapul szolgáló bibliai szövegekre. A könyv célja: segíteni az olvasót a bibliai elbeszélések és a gyűjtemény más műfajú műveinek megértésében, élvezetessé tenni azokat a mai olvasó számára. Nem szükségtelen feladat ez, hiszen olyan műről van szó, amelynek legfiatalabb részei is csaknem 2000 év távolságra tekintenek vissza. Természetes tehát, hogy a mű kifejezési formái is két évezred előttiek – ugyanakkor mondanivalójuk ma is aktuális. A könyv szövege pontos, naprakész információkat ad át a Bibliáról, annak természeti, történeti, irodalmi hátteréről, az ókori ember mindennapjairól és szellemi világáról, 500 kép és illusztráció segítségével.
-
Bukovinai székely népmesék III.
04 000 FtPalkó József (Lüle Jóskacska), Kovács (Ráfi) Péter, László Györgyné (Pius Gyurkáné), Derék (Jádri) Károly meséi.
-
Céhládától az adatbázisig
02 000 FtVeszprém 1971 óta (közel 40 éve) az ipartörténeti kutatások központjának mondható. A Veszprém Megyei Levéltár és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Bizottságának Kézműves-ipartörténeti Munkabizottsága 1974 óta rendez konferenciákat, rövid időn belül a hazai és a nemzetközi tudományos közvélemény számára is figyelemre méltó tényező lett. E konferenciák hívták fel a figyelmet a levéltári források feltárásának szükségességére. Tanulmánykötetünk a 2010. május 7-én Veszprémben megrendezett XI. szimpózium levéltári források feltárásával kapcsolatos előadásait tartalmazza.
A megjelentetett kötet egyrészt abban nyújt jelentős segítséget a témával foglalkozó kutatók számára, hogy az eddig ismeretlen határon túli (felvidéki, erdélyi, bácskai, bánáti) levéltári anyagokra hívja fel a figyelmet és a hazai kutatás számára ismeretlen könyvészeti anyagot, teljességre törekvõ bibliográfiát nyújt át a téma iránt érdeklődők számára. Másrészt összefoglalja a hazai ipartörténeti kutatás utóbbi tíz évének legfontosabb eredményeit új szempontokra, forráscsoportokra irányítva figyelmünket. -
Eurázsiai küldetés
04 250 FtA Nyugat napjainkban már nem a békés, a harmonikus életet jelenti, hanem a fény nélküli szakadék mélyét, a lelki sivárságot, a pusztulást, az életösztön teljes hiányát. A Nyugat ma a megtestesült pokol, ahol most minden porig ég, ami évezredeken keresztül épült szellemi és lelki értelemben egyaránt. Az Európát tönkre tevő erők az elmúlt évtizedekben tovább terjeszkedtek Kelet felé. A globalisták Ukrajnán keresztül megkezdték Kelet ostromát, annak a fellegvárnak az elpusztítását, amely tradicionális alapokon nyugszik, és még van benne erő. Alekszandr Dugin ma a fent megnevezett „keleti” világ legjelentősebb filozófusa. Az eurázsianizmus keretében egy olyan gondolatkört élesztett újjá, modernizált, mely nem egyszerű utópia, hanem egy stratégia. A túlélés stratégiája, az ellenállás stratégiája, a győzelem stratégiája. Ezért akarták Alekszandr Dugint minden helyről kitiltani, elpusztítani, lánya meggyilkolásán keresztül megtörni – mondják róla a hívei. Dugin évekkel ezelőtt azt írta: „A világ hamarosan elmerül a káoszban. A pénzügyi rendszer össze fog omlani. Zavargások, etnikai és társadalmi konfliktusok fognak kitörni mindenhol. (…) A jelenlegi rendszer összeroppan és bedől. Ezután az átmeneti időszak után egy közvetlen globális diktatúrát fognak bevezetni. Készen kell állnunk és azonnal el kell kezdeni az ellenállás világméretű megszervezését.” Ma már sokak számára világos, hogy mi következik. A Great Reset transzhumán globális ideológiája csap össze a tradicionális alapokra építkező, az embert középpontba helyező eurázsianizmus erőivel.
Alekszandr Gelevics Dugin (1962) orosz filozófus, szociológus, politológus, a moszkvai Lomonoszov Egyetem volt professzora, az úgynevezett eurázsiai mozgalom újraélesztője. Több tucat könyv és több száz cikk szerzője, a világ legismertebb kortárs filozófusának számít, gondolatai miatt rengeteg országból tiltották ki. Dugin Oroszországot egy „eurázsiai birodalom” középpontjának tartja, amely dacol a nyugati dekadenciával. Helyteleníti a liberalizmust és bírálja a Nyugatot, különösen az USA hegemóniáját. Írásaiban egy olyan „eurázsiai birodalom” körvonalazódik, amely képes megküzdeni az Egyesült Államok vezette nyugati világgal. Dugin támogatja Vlagyimir Putyin orosz elnököt és külpolitikáját. -
-
Ha a férfi beszélni tudna…
01 800 FtSzeretnék a férfiak, ha a barátnőjük vagy a feleségük értené őket? Természetesen. Segíthet ebben ez a könyv? Persze. Örüljünk annak, hogy a szerző – Alon Gratch pszichiáter – végre az empátiát támogatja a női praktikák, trükk és fondorlat helyett? De még mennyire! Gratch nem nézi hülyének női olvasóit. És nem ábrázolja önző, szexőrült, státuszbolond gyerekeknek a férfiakat. Nem jön elő holmi lila kommunikációelméletekkel. Ez a könyv más. Izgalmas, olykor döbbenetes esettörténetek segítségével mutatja be a férfi lélektanának hét jellemző vonását (szégyen, bizonytalanság, érzelmi távolság, önpusztítás stb.), így tárva fel a férfiak legfájdalmasabb érzéseinek gyökereit. Mert ők igenis szeretnének beszélni érzéseikről, olykor beszélnek is, csakhogy más nyelvet használnak. Ennek megfejtésében segít a szerző, aki hangsúlyozza: ha megértő, elfogadó és szeretetteljes környezetet teremtünk a társunknak (párkapcsolatban, munkahelyen vagy a társasági életben), akkor a férfi igenis megnyílik és az általa beszélt nyelv lefordítható.
-
Hauszmann Alajos
05 500 FtHauszmann a magyarországi építészoktatás egyik megteremtője, nagyhatású professzor, akinek keze alól a századforduló különféle stílusáramlatainak legjelesebb képviselői kerültek ki. Műtermében a korszak sok hírnevessé vált építésze nyert szakmai kiképzést. A dualista monarchia reprezentatív középületeinek tervezője, az ő rajzasztalán született meg a Kúria (ma Néprajzi Múzeum), a New York-palota terve, és az ő nevéhez fűződik több korszerű épülettípus megalkotása, közöttük a pavilonos rendszerű kórházaké. Fő műve a XIX. század végének a Parlament mellett legjelentősebb építkezése, a budai királyi palota, amely a Parlamentéhez hasonló igényességgel készült, amit azonban ma már csak fényképeken tanulmányozhatunk. Hauszmann az építészet megújulásának korában alkotott, a történeti stílusok és a modern építészet határán. Életművére – terveire éppúgy, mint elméleti írásaira – ez a változás nyomja rá bélyegét. Bár historizáló épületei a reneszánsztól a barokkon át egy szecessziós hatás megjelenéséig ívelnek, a neoreneszánsz stílus legkövetkezetesebb harcosának tekinthetjük, aki élete végéig kitartott amellett, hogy a modern kor újfajta építészeti és társadalmi feladatait a reneszánsz stílus korszerű alkalmazásával lehet a legcélszerűbben megoldani. Saját kísérleteivel és újításaival kívánta igazolni, hogy az új anyagok és új szerkezetek összeegyeztethetők a reneszánsz szellemével. Czagány István építészettörténész, Hauszmann egyik legalaposabb kutatója harminc éve úgy ítélte meg, hogy a Hauszmann-monográfia megírása nem várathat magára, mert egyre nehezebb lesz az egyre fogyó emlékeket számba venni és bemutatni. Ezen összefoglaló műnek hiányában tartottuk időszerűnek e dokumentum-válogatás megjelentetését, mely sok ismeretlen, nehezen hozzáférhető szöveget és képet tesz közkinccsé, és talán ösztönözni is képes a komolyabb kutatások megkezdését.
-
Hókuszpókusz
01 000 FtKurt Vonnegut kötete egy nagy amerikai börtönben játszódik. A börtönt japánok működtetik – bérmunkában. Csupa feketét őriznek itt. A börtönnel átellenben amerikai egyetem – csupa fehér bőrű, gazdag diák jár ide. A börtönben váratlanul lázadás tör ki. A lázadást – véletlenül – egy fehér ember szervezi. Ugyanaz, aki nemrégen még a szomszédos egyetemen tanított, majd pedig a börtönben lett nevelőtiszt. Ki ő?
Nos, miatta érdemes elolvasni ezt a könyvet. -
Horka
02 800 FtA hang nem a hegyek felől érkezett, nem hó- vagy kőlavina hangja hallatszott, hanem a világmindenség dübörgött, mintha a Föld végromlására szövetkezett istenek átokszava hallatszana. Ugyanekkor egy iszonyú erő megragadta a Kaukázust, megemelte és megrázta, mintha csak egy gyerek rázogatná a kezében tartott homokkal teli fatányért. A mozgásnak nem volt határozott iránya, egyszerűen apokaliptikus rángatózásba kezdett a föld… A halál ösvényére taszított világ dübörögve tiltakozott az eltöröltetés ellen, folyóból kikecmergő kutyaként rázta meg magát, de bundájából nem vizet csapott, hanem elpattanó köteleket, recsegve dőlő totemoszlopokat, két lábra ágaskodó, fájdalmasan nyerítő lovakat, emberi sikolyokat és jajszót… A sátor oldala beszakadt. Az istenfába kapaszkodó Farkas egy haldokló Székesfalva látványával szembesült: mintha Égiúr a legmagasabb egekig szaltóztatná a világot, hogy onnan bucskáztatva bocsássa vissza a földre; istenének roppant hatalmát a maga kárán tanulta a büszke ember, és a remegő Föld fogantatásának pillanatától megbabonázott Farkas ebben a szent pillanatban értette meg, hogy ő és sorstársainak élete csupán egy szalmaszál sorsa a viharban… Égiúr tengerré tette a földet és felkorbácsolta a hullámait. Jurták, emberek és állatok tűntek el ebben a földzáporos áradásban. A földtenger megnyílt, meghasadt, magába nyelte áldozatait, de tehetetlen módon ismét magasra emelve szörnyűséges hullámtaraját, újabb életeket rabolt, és szüntelen bömbölést hallatva követelte további jussát… Fonyódi Tibor Horka című regénye a Torda-trilógia háttérvilágát képező Horka-sorozat legújabb kötete. A szerző a vadregényes Kaukázusba kalauzolja olvasóit, a történet a Kr. u. VI. század elején játszódik, alig két emberöltővel Atilla nagykirály és a Hun Birodalom bukása után.
-
Hősök, mártírok, áldozatok, szentek
02 400 FtAmikor az e kötetben lévő előadások 2019 őszén elhangzottak, senki sem gondolt arra, hogy fél év múlva a középkori pestishez, az újkori kolerához és a legújabb kori spanyolnáthához hasonlítható világjárvány szedi majd áldozatait közöttünk. Azóta már ebben a megpróbáltatásban is feltűntek a mindennapok hősei és mártírjai: orvosok, ápolónők, biztonsági emberek és önkéntesek. A világjárvány az emberi életért való küzdelemről és az életben maradásról szól: posztmodern világháború. A történelem ismét megtanította az önmagában megátalkodottan bízó emberiséget, hogy bármennyire hirdeti is, nem ura saját világának. (Az volt valaha is?) A társadalmak, a vallási és szellemi mozgalmak, a történelmi és hitéleti emlékezéskultúra vagy csupán a helyzetek teremtették és teremtik a hősöket, a mártírokat, a szenteket és az áldozatokat? Kötetünk erre a kérdésre keresi a választ az emberiség hajnalától napjainkig – egy olyan történészkör részvételével, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem formált közösségbe. A magyar bölcsészeti élet, az emlékezetkultúra, a katonai hagyományok jeles személyiségei fogadták el meghívásunkat határon innen és túlról, hogy együtt keressük a lehetséges válaszokat.
-
Mikor eltűntek a galambok
01 800 FtLebilincselő és kivételesen bátor hangú „nagyregény” Észtország II. világháború alatti és utáni megszállásáról, az ellenállásról, a kollaborációról, a szerelemről és egy tragikus házasságról. A Baltikumban járunk, de a sodró lendületű történet játszódhatna bárhol a keleti tömb országaiban, ahol a történelem tapinthatóbban gázolt bele az emberek életébe, mint a Föld más szegleteiben. A regényben három szereplő életét követhetjük nyomon: Roland – az ideákat kergető, hazája függetlenségéért küzdő szabadságharcos; unokatestvére, Edgar – aki mindent elkövet azért, hogy elrejtse életének sötét oldalát és még sötétebb titkait, s megkaparintson magának legalább egy kis szeletet a hatalomból; és Edgar felesége, Juudit – akit házasságának szégyene és a reménytelen boldogtalanság köt béklyóba. E három ember sorsa örökre egybefonódik, nemcsak a rokoni kapcsolatok okán, hanem az olykor kusza érzelmek, szenvedélyek, s a megannyi rejtély és bűn miatt is. Oksanen a csak az igazán nagy írókat jellemző kivételes tehetség birtokosa. Művében fontos kérdéseket tesz fel, alaposan körüljárja ezeket, s a feldolgozásnál képes végig fenntartani a feszültséget. Nem bicsaklik meg a történetvezetése, a szálak összesodrása tökéletes, és okosan, átgondoltan, egy nyomozó logikájával illeszti össze a történelem és a magánélet töredezett darabkáit, míg végül összeáll a kép. S teszi mindezt úgy, hogy az utolsó lapokra is tartogat meglepetéseket – de a kulcsot már az olvasó illeszti a zárba.
-
Rákóczi I-II.
06 000 FtEzerhatszázhatvanöt. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem halála után özvegye, Báthory Zsófia Erdély és a királyi Magyarország két legnagyobb famíliájának egyesítésére törekedve megszervezi fia, I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán leánya házasságát. E frigyből születik meg a későbbi II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, az 1703-tól 1711-ig tartó szabadságharc vezére. Talán sorsszerű, hogy a szabadságharc vezérének a szülei az egyik legnagyobb Habsburg-ellenes magyar nemesi összeesküvés, a Wesselényi-összeesküvés éveiben kötöttek házasságot, sőt Zrínyi Ilona a szervezkedés első vezetőjének, Zrínyi Miklós horvát bánnak az unokahúga volt. Csikász Lajos II. Rákóczi Ferenc élettörténetét megörökítő történelmi regénysorozatának első kötete, Az utolsó oroszlánkölyök a főnemesi házasságkötés köré felépítve mutatja be a Wesselényi-összeesküvés korának magyarországi és birodalmi politikai folyamatait és eseményeit. A kötet lapjain a szerzőtől megszokott olvasmányos, fordulatokban gazdag stílusban elevenednek meg a magyar történelem egyik legellentmondásosabb korszakának alakjai.
-
-
Világatlasz
01 800 FtEgyedi, művészi igényű felszínábrázolás, magyar földrajzi nevek, térképek Magyarországról és a Kárpát-medencéről, részletes országlexikon statisztikai adatokkal, zászlókkal, fényképekkel, névmutató 20000 névvel.
-
-