• Mózes

    0

    800 Ft
    Kosárba teszem
  • Náci milliárdosok

    0

    „Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.” Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok? A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.

    800 Ft
    Tovább olvasom
  • Német maszlag, török áfium

    0

    2 400 Ft
    Tovább olvasom
  • Olvadó jövő

    0

    Vissza a jégkorszakba! 2003-ban hét fiatal indult a déli jégvilágba, az Antarktiszra. A kutatók és természetfilmesek alkotta, Fagyos Oázis, Expedíció volt az első, önálló magyar csapat a szélsőséges földrészen. Három hónapot töltöttek a King George- szigeten. Sátortáborban éltek, jégsapkákon és gleccsereken vágtak át, filmezték a kontitensperemi élővilágot, és kutatták a sarkvidéki tundra jelenségeit. Milyen körülmények fogadják a jégkorszakba érkezőket? Milyen fortélyai vannak a túlélésnek? Hogyan alakul napjainkban az antarktiszi táj a felmelegedés hatására? Izgalmas élménybeszámolót, ugyanakkor tudományos igényű összefoglaló művet tart kezében az olvasó az egyik legszélsőségesebb földi környezet feltárásáról, ott, legalul, az embertelen kontinensen, az utolsó lakatlan földrészen.

    1 300 Ft
    Tovább olvasom
  • Partvidékiek

    0

    Le Devinen, a kis breton szigeten évszázadok óta jószerével változatlanul csordogál az élet. Hiába követi egyik generáció a másikat, a két rivális közösség, a tehetős Le Houssinière-ieké és az elszegényedett Les Salants-iaké folyamatosan harcban áll egymással. Ezúttal az a tét, hogy melyik településen legyen a sziget egyetlen strandja, amely turistákat vonz, jólétet teremt. Amikor Mado, a szigeten született talpraesett lány tízévnyi távollét után visszatér apjához, döbbenten tapasztlalja, hogy szülőfaluját két veszély is fenyegeti. Az egyik mag a tenger ár-apálya, amely mind nagyobb részt harap ki Les Salantsból, a másik egy Le Houssinière-i vállalkozó, Brismand, aki fondorlattal akarja megkaparintani a salantsiak földjeit. É ami a legrosszabb: a falubeliek közössége vagy szinte gyógyíthatatlan reménytelenségbe süpped, vagy régi sérelmek miatt egymás ellen fordul. Madóban feltámad a változtatás szenvedélyes vágya, hogy a huszonnegyedik órában megmentse a szülőfaluját és az ott élőket. Mivel a babonás salantsiak előítélettel viseltetnek iránta, szövetségre lép a hazátlan, egy ideje a szigeten élő, vonzó és titokzatos férfival, Flynn-nel.
    JOANNE HARRIS, a Csokoládé, a Szederbor és az Ötnegyed narancs világhírű írónőjének legújabb regénye ismét a varázslatos francia vidék ízekkel, illatokkal, hagyományokkal, babonákkal teli színes, izgalmas világába vezeti az olvasót, ahol mély érzelmek feszülnek egymásnak, és egy különleges erejű nő keresi a szerelmet és az igazságot.

    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Prága és a Cseh Köztársaság

    0

    A National Geographic Society sokat próbált utazói, szakavatott világcsavargói folyton-folyvást járják glóbuszunk pazar tájait, érdekes országait. De nemcsak a díszleteket bámulják meg – a kulisszák mögé, a nemzetek, népek, kultúrák titkaiba is örömest bepillantanak. Vérbeli felfedezőként összegyűjtött tapasztalataikat, bölcs tanácsaikat osztják meg az utazni vágyó olvasóval a National Geographic Traveler sorozatának köteteiben.

    5 800 Ft
    Kosárba teszem
  • Szent László íja

    0

    Kr. u. 1347. Bónizs Róbert A kőfaragó című regényének főhőse, Zétényfi András immár meglett, családos ember. Békében és boldogságban éli életét, míg egy nap az odvaskői Boldogasszony-kegyhely felújítása közben rá nem bukkan egy több száz éves pergamenre, amely töredékes útmutatást tartalmaz Szent László király egyik ereklyéjének, híres íjának a hollétére vonatkozóan. A szentléleki pálos szerzetesek priorja, Dénes atya megkéri, hogy egy fiatal szerzetes, Kálmán társaságában próbálja megkeresni az ereklyét. Azonban a pergamenről kisilabizálható útmutatás alapján további útitár-sakra is szükségük lesz, és Kálmánról is kiderül, hogy sokkal több, mint aminek látszik. Ráadásul minden óvatosságuk ellenére az ereklye létezésének titka kitudódik, mire a Felvidék egyik tót nagybirtokosa úgy dönt, bármi áron megszerzi azt, hogy felhasználhassa sötét céljainak elérése érdekében… Bónizs Róbert új regénye tovább szövi A kőfaragóban megismert szereplők és vidék történetét, de önállóan is élvezhető, az előzményekhez csak lazán kapcsolódó mű. A szerző kiterjedt történelmi és földrajzi kutatómunkára alapozva mutatja be az egyik legnagyobb magyar király, Szent László legendáinak fennmaradását, tovább élését mindössze néhány évszázad elmúltával, illetve az ősi magyar hitvilág és a már szinte teljesen megszilárdult kereszténység egymás mellett élését és egymásra hatását a XIV. századi Magyar Királyságban.

    3 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Tabán

    0

    2 500 Ft
    Tovább olvasom
  • Túléltem az Everestet

    0

    1996 májusában egy elszánt amatőr elindul, hogy megmássza a csúcsok csúcsát, a Mount Everestet. Sokan döntenek így azon a tavaszon, professzionális és műkedvelő hegymászók egyaránt – de ebből az expedícióból alig páran térnek vissza. Nyolcan életükkel fizetnek a legnagyobb álomért. El kell telnie csaknem két évtizednek, hogy Beck Weathers, ez a merész és makacs ember megírja saját visszaemlékezéseit a tragikus kalandról. Bár korábban profi hegymászók tollából már több híres könyv született az expedícióról, Weathers beszámolója annyiban más, hogy nem szakmailag igyekszik feltárni az okokat, nem elemez, nem vizsgálódik. Ő személyes benyomásain és egész élettörténetén keresztül, egyszerű szavakkal beszél a fanatizmus határát súroló szenvedélyéről, bevonva az emlékezésbe családtagjait és közeli ismerőseit is. A jeges mozaikokra széttöredező történetben döbbenten olvashatjuk, hogyan hagyták magára a hóban társai, mert halottnak hitték. (Minthogy az is volt.) A klinikai halálból ugyan visszatért, de lefagyott, elhalt végtagjait, eltorzult arcát adta az Everestért, szinte rituális áldozatként… Néhol hátborzongató, de egyúttal nagyon is emberi hangú olvasmány a Túléltem az Everestet. Végső erőpróbákról, akaratról, kitartásról, hitről és szenvedésről szól – a test és a lélek határmezsgyéjéről.

    2 400 Ft
    Kosárba teszem
  • Turistaság és alpinizmus XXI. évfolyam 1931

    0

    A Budapesti Egyetemi Turista Egyesület kiadásában, Vigyázó János szerkesztésében 1910-ben jelent meg először az időszak legfontosabb turisztikai egyesületeinek közös lapja, a Turistaság és alpinizmus . A BETE mellett a Budapesti (Budai) Torna Egylet Turista Osztálya, a Dunántúli Turista Egyesület, a Magyarországi Kárpát Egyesület, a Magyar Sí Klub, a Mecsek Egyesület és a Sportkedvelők Köre Turista Osztályának (később még további egyletek csatlakoztak ehhez a névsorhoz) hivatalos lapjaként 25 évfolyamot megélt folyóirat a kor legszínvonalasabb havonta megjelenő turisztikai kiadványa volt. Az új, friss szellemet képviselő újság hamar népszerű lett, több egyesület is hivatalos lapjának választotta, és szerzői között rendre megjelentek a turista és a hegymászó irodalom elismert jelesei. Az első három évben a BETE volt a lap kiadója, de mivel az egyetem, amelynek a rendelkezésükre bocsájtott helyiségében működtek, nem nézte jó szemmel ebbéli tevékenységüket, megalakították az azonos nevű kiadót. A társszerkesztők időnként változtak, de a főszerkesztő mindvégig Vigyázó János, a vállalkozás fő részvényese maradt. A konkurencia tevékenységének köszönhetően 25 megjelent évfolyam után a kiadó 1934-ben megszüntette a lapot. Élvezetes túraleírásai, páratlan fényképei, kiváló illusztrációi tágabb hazánk és bolygónk természeti környezetének még eredeti, romlatlan állapotának lenyomatát őrzik egy olyan időszakból, amikor a turizmus még nem vált a nagy tömegek mindennapi tevékenységévé.

    4 000 Ft
    Kosárba teszem
  • Újjáépítés

    0

    Ez a kötet a kiadónál két évvel ezelőtt megjelent Kaland. Bonaparte Itáliában című könyv folytatása, amelyben a szerző arról írt, hogy a nagy francia forradalom és a bécsi udvar hogyan rántotta bele Európát Itália felosztásának kalandjába, amely az egész kontinensen az ancien régime lerombolásához vezetett, Ferrero a folytatásban azt mondja el, hogy Európa hogyan próbálta meg három kiváló ember, két francia (Talleyrand, XVIII. Lajos) és egy orosz (Sándor cár) vezetésével helyreállítani a világ rendjét, melyet a compoformiói kaland és a nagy félelem borított fel.

    1 200 Ft
    Kosárba teszem
  • Helytartó

    Utas és holdvilág

    0

    Mikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy” a házasság jármába, ha nem a nászútján?
    Mert Szerb Antal regényének hőse szerint onnan is meg lehet szökni. Különösen, ha az a nászút az erős mediterrán ragyogású Itáliába vezet. Különösen, ha ott az ember még össze is találkozik gyermekkora álmával, ifjúkora varázslatával. Mert vannak életünkben emberek, akik egyszerre jelentik az eltűnő éveket és szebbik létezésünk lényegét.

    1 800 Ft
    Tovább olvasom
  • Válogatott versek

    0
    1 600 Ft
    Kosárba teszem
  • Viharok Pannóniában (1242-1956) – Kisemberek a nagy történelmi események epizódjaiban

    0

    Amint az alcím (Kisemberek a nagy történelmi események epizódjaiban) is sejteti a kis regény a magyar történelem több jellemző epizódját dolgozza fel röviden és szórakoztatóan. Az első történet a tatárjárás-kori veszprémi várban játszódik, majd a környéken lévő törökkori végvárakban folytatódik és eljut a két világháborún át napjainkig.

    650 Ft
    Kosárba teszem
  • Kossuthkifli

    Kossuthkifli

    0

    Aki ​végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, XIX. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény.

    2 000 Ft
    Kosárba teszem