Fülszöveg:
Talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a legszebb könyv, amelyet Magyarországról külföldön valaha írtak. Egy tizenkilenc éves angol fiú 1934-ben, útban Londonból Konstantinápoly felé, fél év alatt gyalogszerrel keresztülvág az országon, majd évtizedek múlva, már mint a nagy hagyományú angol útleírás világszerte ismert, élő klasszikusa, nekiül, és emlékezetből, valamint naplója és egy újabb, önellenőrző látogatás alapján fölidézi és megírja fiatalkori utazását. A művelt angol, sőt amerikai és nyugat-európai olvasóközönség tekintélyes része ma ennek a sok kiadást megért könyvnek az alapján képzeli el Magyarországot és Erdélyt, vagy indul el, hogy közelebbről is megnézze magának.
Az angol útirajz legjobb hagyománya az előítélet nélküli szemlélődés, a mindenre nyitott kíváncsiság, tényszerűség és személyes hang ötvözése. Leigh Fermor is ezt követi. Remek megfigyelő, minden érdekli a bejárt országokban: a táj és földrajza, a természeti környezet, a helyi történelem, a nyelv, az életforma, a társadalom, az elképesztő fényűzés, a feudális szokások láttán, de roppantul élvezi, hogy még isten háta mögötti helyeken is minduntalan angolul kiválóan beszélő, nagy műveltségű, világot járt, bölcs öreg arisztokratákkal cseveghet.

1948 ​nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.