-
-
-
-
Európa régiói a történelemben
0„Abból a feltételezésből indulok ki, hogy Európa régióiról írt eszmefuttatásom (Vázlat Európa három történeti régiójáról, Bp. 1983, „Gyorsuló idő”) nem ismeretlen ebben a körben. A dolog természetéből következik, hogy ahhoz képest, amit már ott is csak üggyel-bajjal sűrítettem 130 oldalba, néhány oldalnyi további sűrítményben aligha lehet valami meglepően újat nyújtani. De ez nem is célom. Ugyanakkor az idő és a terjedelem korlátozottsága kikényszeríti, az a körülmény pedig, hogy felfogásomat már kifejtettem, lehetővé is teszi, hogy nézeteimet a témáról tézisszerűen – pontokba és alpontokba foglaltan – adjam elő.”
Szűcs Jenő -
Jég
0Képeskönyv felnőtteknek!
A Jég megrázó novella menekülésről és hazatérésről: arról, hogy milyen közel van hozzánk a háború.
Dragomán György művének illusztrációit, a fiatal grafikus, Turi Lilla készítette, aki rajzaival elnyerte a Budapesti Illusztrációs Fesztiválon a Pozsonyi Pagony kiadó legjobb pályakezdő illusztrátor különdíját. -
-
-