-
A Podmanini Podmaniczky-család története
0A Podmaniczky-család történetének megírása gróf Vigyázó Ferenc végrendelete értelmében a Magyar Tudományos Akadémia kötelessége lévén, ennek a kötelességnek kívántunk eleget tenni akkor, midőn kiváló munkatársak segítségével, hosszú és fáradságos munkával kiadtuk a családra vonatkozó okleveles anyagot, hogy annak alapján a család történetét megírhassuk. Az 1559-ben kihalt Podmanini Podmaniczky-családra vonatkozó kutatásokat befejeztük és ezzel gróf Vigyázó Ferenc végrendeletének részben eleget tettünk.
Ez a kötet lényegileg azokból a bevezető tanulmányokból áll, amelyek a Podmaniczky-Oklevéltár kötetei élén megjelentek. Minthogy azonban az I. kötet megjelenése óta (1937) a család történetére vonatkozó kutatás állandóan tovább folyt és ennek következtében számos olyan adat került napvilágra, amely módosította vagy kiegészítette a bevezető családtörténeti tanulmányok megállapításait, szükségessé vált e tanulmányok átdolgozása és kiegészítése, hogy a Podmanini Podmaniczky-család története iránt érdeklődők kezébe hiteles adatokon nyugvó, megbízható családtörténetet adhassunk. -
A tűzoszlop
01558. Anglia.
Stuart Mária és Tudor Erzsébet vetélkedik a trónért. Az angol katolikus arisztokrácia Mária oldalán áll, Erzsébetet, aki sokkal türelmesebb vallási kérdésekben, az anglikán egyházhoz csatlakozó protestánsok és puritánok támogatják. Erzsébet ellen uralkodása alatt számtalan merényletet kíséreltek meg – gyakran Stuart Mária támogatásával – a katolikusok, akik mellett jelentős külföldi erők is álltak. -
Balogh Ádám kurus brigadéros
0Béri Balogh Ádám (1665 körül–1711) kuruc brigadéros, dunántúli középbirtokos nemes. 1709. augusztus végén, a Dunántúl feladásakor követte a kurucokat, majd 1710. július–október folyamán részt vett az utolsó dunántúli hadjáratban. Parancsnoka, Palocsay György tábornok betegsége és távozása után, október 8-ától ő vette át a csapatok irányítását, 1710. október 28-án a Szekszárd környéki harcokban a rácok bekerítették és elfogták. Rákóczi mindent megtett kiváltása érdekében, 1711. január 31-én még Pálffy Jánosnak is szóba hozta a dolgot a vajai értekezleten. A császáriak azonban dezertőrnek és „megátalkodott esküszegőnek” tekintették Baloghot ezért hallani sem akartak a kicseréléséről. Szekszárd mellett fogták el a Habsburgok oldalán harcoló rác határőrök. A hadbíróság végül halálra ítélte, és kivégezték.
-
Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete
0Az először 1886-ban megjelent Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete – a három évvel korábban publikált ifjúsági kalandregény, A kincses sziget mellett – Robert Louis Stevenson (1850-1894) legismertebb műve. Az önmagán kísérletező orvosról és az általa létrehozott második – gonosz – énjéről szóló rémtörténet azon túl, hogy rendkívül izgalmas olvasmány, nagyon fontos és érdekes kérdéseket is felvet az orvosok – vagy általánosabban a tudósok és feltalálók – felelősségével, illetve az ember kettős természetével kapcsolatban.
-
-
Kis-Küküllő vidéki magyar népművészet
0Dr. Kós Károly Szentimrei Judit és dr. Nagy Jenő – Kászon és Szilágyság népművészetét tárgyaló műveiket követően – immár harmadik közös népművészeti tájmonográfiákkal jelentkeznek. Az eddig ismeretlen néprajzi tájunkat, a Kis-Küküllő vidékét elsőnek feltérképező és sajátos népművészeti dialektusát feltáró és bemutató munka népismeretünk újabb jelentős eredményének számít. E tájunk népművészete természetesen nem „magától” lett: a helyi természeti és gazdasági, társadalmi és történeti feltételek mellett a környező néprajzi tájakkal való kapcsolatok alkotják azt a koordináta-rendszert, amelyben kialakult és amelyben értelmezhető. A népi alkotást itt is alapvetően meghatározó célszerűség, valamint a helyi anyagok és öröklött technikai ismeretek megszabta lehetőség mellett az elemző munka kimutatja az egykori vidéki kisnemesi és értelmiségi családok példája, illetve a sokszázados rendszeres iskolai oktatás szerepét is a nemesi és városi kultúra egyes elemeinek közvetítésében. A különböző kapcsolatok, példák, hatások kimutatása azonban korántsem gyengíti a helyi jelleg erejét. Itt is érvényes, hogy minden átvétel sajátosan más lesz, mint eredetije volt, és hogy még az azonos elemek, egyazon mester termékei is más-más kapcsolatrendszerben egymástól különböző értelmet, sajátos jelentést nyernek. A vidék népművészetének kutatóit is az egyes elemek, motívumok számbavételén túl a belőlük összeálló együttesek érdekelték, mindenekfölött pedig a nagy kompozíció, Kis-Küküllő vidék népművészete. Ezt mutatja be olvasóinak, a népművészet barátainak a három szerző legújabb munkája.
-
Szép új világ
0„Tizennyolc tökéletesen egyforma, Gamma-zöld egyenruhás, göndör, gesztenyebarna hajú lány vizsgálta meg az összeszerelt gépeket, melyeket aztán harmincnégy kurta lábú, balkezes, Delta-mínusz férfi ládákba pakolt, és végül hatvanhárom kék szemű, lenszőke és szeplős félidióta Epszilon az odakint várakozó teherautókra és kamionokra rakott.
– Ó, szép új világ… – a Vadember azon kapta magát, hogy Miranda szavait ismétli újra meg újra, mintha csak az emlékezete akarna gonosz tréfát űzni vele.
– Ó, szép új világ, melyet ily emberek laknak.”